Senki sem tökéletes / Írta:Merjoe / Publikálva:2014 (Villám játék)

 Senki sem tökéletes…

A magány néha olyan erővel kopogtat, hogy beengedi magát,

Felszakítja az érzések kusza, hordalékokkal teli vad folyamát.

Sötét napokat hoz az életbe, s az ember megkeseredik,

Kilép önmagából s észre sem veszi a rossz oldal felé közeledik.

Egy férfiról szól a történet, hallgassátok, ha másért nem okulásként,

Hogy összeroppanva a földön maradni nem választható jó megoldásként.

Gyűlölni azt, aki túlélte, mikor a másik kiért az életét adta volna meghalt,

S, hogy az apjára hajaz a fiú, öntelt s közben nem venni észre a dolgok mögött a bajt.

Roxfort egyik legkétesebb hírnevű házának feje, a pincében megbújva egyedül él,

S külsőleg sem mondható szemet gyönyörködtető látványnak az öreg denevér.

Hosszú, vállig érő haja sápadt arcot keretez, s zsíros függönyként hull alá,

Horgas orrával, fekete talárjába burkolózva a folyosókon suhan, mint maga a halál.

Az iskola rettegett professzora tanítási módszerével sem éppen a tökéletesség mintaképe,

Ez kimerül abban, hogy kivételez azokkal, akit kedvel, és célja a többiek megszégyenítése.

Félelmet kelt a gyengébben teljesítőkben, gyakran rosszindulatú s goromba,

S egyszer fiatalon elkövetett egy hatalmas hibát, beállt halálfaló sorba.

Sötét haját vadul tépi a szél, a fagyosság állarcát magára vette,

Senki sincs akit megtűr maga mellett, senki sem lehet mellette.

Magával nem törődik, hiszen elvesztette, akit legjobban szeret,

Nem érdekli mások gondja, a fejével gondolkodik a szíve helyett.

Nos hát minthogy górcső alá vettem, esendő ám egyben imádott professzorom,

Azonkívül, hogy a hibáit folyton folyvást sorolom.

Az egész dolog nem lenne túl fair,

Ha nem mondanám ki, hogy ő a legkülönlegesebb karakter.

S mikor az utolsó könyvet a kezembe kapom, s elképzelem a folytatást,

Vészjóslóan lobogó fekete talárja, s elsuhanó alakja hiányzik, helyére nem léphet senki más.