A kígyó a saját farkába harap / Írta: SA / Publikálva: 2014

Kulcsok: Saját szereplő, Három seprű, Amortentia, Szúrós, Kertitörptelenítés
Kategória: dráma
Korhatár: 12
Figyelmeztetések: szereplő halála
Jogok: Hálásan köszönöm J. K. Rowling írónőnek, hogy megteremtette ezt a fantasztikus "mese" világot. A történet megalkotásából semmilyen anyagi javam nem származik, eskü.

Leírás: "Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló."

(Kosztolányi Dezső)

A kígyó a saját farkába harap

-1-

A hónap legmelegebb napja volt. A beton csak úgy fodrozódott a nagy hőségben, a megsárgult fűszálak esőért könyörögve meredtek a tűző nap felé, a kertváros lakói házaikban kerestek enyhülést a ventillátorok és a jeges limonádék mellett. Egy lélek sem járt az utcán, kivéve egy valakit. A távolból délibábként emelkedett ki, majd egyre sebesebben közeledett egy fekete alak. A hőség ellenére is nyaktól egészen csuklóig zárt, sötét inget és nadrágot viselt, ami az idő során megkopott a térdénél és csak egy madzag tartotta meg a csípőjénél. Vállig érő haja az arcára tapadt az izzadságtól, görbe orrán cseppenként folyt le a veríték, amit a vászon inge fogott fel.
Megszaporázta lépteit. Tekintetét rendíthetetlenül egy pontra szegezte, egy kis zöld, takaros házra. Ahogy az ajtó elé ért megigazította a gallérját, hátrasimította haját a szeméből és kopogott.

– Per, azt hittem, már sosem érsz ide! – kiáltotta egy tizenkét éves forma lány. Vörös haja kócosan omlott a vállára, arcán és kertésznadrágján koszfoltok éktelenkedtek, kezében egy piros vödröt tartott. – Gyere, rengeteg még a munka!
A lány karon ragadta a fiút, becsukta az ajtót, és megindult vele a nappalin keresztül a kertbe.

– Lily, egy varázsigébe kerül és rendbe tudjuk szedni – erősködött a fiú.
– Jajj, Per! Hiszen pont ez a lényeg. Varázslat nélkül szeretném széppé tenni a kertet anyának, amikorra hazaér. Imád itt kint lenni, de nincs sok ideje a kertészkedésre. Hát van ennél szebb anyák napi ajándék? – mosolygott a lány, majd mikor a vödör után akart nyúlni, megbotlott valamiben.
– Ezek az átkozott kerti törpék. Anya mindig is utálta őket. Ez lesz az első, amitől megszabadulunk.
Ebben a percben megszólalt a csengő.
– Ez Maureen lesz. Őt is megkértem, hogy segítsen nekünk.
Lily azzal a lendülettel beiramodott a házba. Maureen Green volt az a lány, akit Perselus Piton szívből gyűlölt. Tehetségtelen boszorkánynak tartotta és egyben gyávának is. Féltékeny volt rá aranyvérűsége miatt, de ellenszenvének valós okát nem tudta volna szavakba önteni, viszont a kétely mindig ott bujkált benne a lány iránt. Lily legjobb barátnője volt, így neki is meg kellett békélnie a folytonos jelenlétével.
– Szervus, Perselus! – köszöntötte őt a fiatal lány. Lilyhez hasonlóan kertésznadrágot viselt, hozzá méregzöld pólót, ami szinte alig látszott a derekáig leomló barna hajzuhatagától.
Piton egy morgásfélével viszonozta a köszönést, Lily erre szúrós tekintetet vetett a fiúra.
– Jéé, mennyi kis törpe. Lily, csak nem valami kertitörpétlenítésre hívtál engem? – kacagott a lány saját szellemességén, majd Pitonra tekintett, aki a fejét fogva meredt a lányra.

Maureen mindig is úgy érezte, hogy Piton lenézi, ezért bizonyítani akart. Elővette pálcáját és egy suhintást intézett a kéknadrágos törp felé, amelyik a fiúhoz a legközelebb esett.
Terve balul sült el. Ahelyett, hogy eltűnt volna, a kerti dísz meghatszorozódott. Piton leesett a székről, mivel a törp hadsereg éppen az ő lábainál nőtte ki magát.

– Lily, én nem... Hidd el, nem így akartam... – szabadkozott Maureen, de közben Piton egy pálcasuhintással rendet tett. Hatból ismét egy lett. A megmaradt utolsó törp azonban olyan pici lett, akár egy penna hegye. Odanyújtotta Lilynek.
– Na, ennyit a varázslatmentes tervemről. De meg kell vallani mókás volt, amit csináltatok – nevetett a lány, majd elvette Pitontól a törpöt.
– Köszönöm, Per, ezt akár egy nyakláncra is ráfűzhetném, sőt meg is fogom tenni. Örök emlék marad számomra ez a nap.
Attól kezdve Lily mindig hordta azt a láncot, és Perselus boldog volt, hogy valami olyat tudott neki adni, ami haláláig elkísérte a lányt.

-2-

A szobája padlóján térdelt.  Nem tudta, hogy miért, de már egy ideje nem tudta kiverni a fejéből azt a napot. Amennyire gyűlölte Maureent, annyira hálás is volt neki azért az ügyetlenkedésért.
Hét óra felé járt, nem késhette le a vacsorát, Dumbledore a tanároknak és a diákoknak valami fontosat akart bejelenteni. A mai rövid összejövetelen ezt említette. Semmi kakaskodás, mindenkinek meg kell őriznie a hidegvérét, ezt mondta a professzor. Vajon mit jelenthet? A tanárok azóta ezen gondolkoztak. Piton felállt a padlóról, a merengőhöz lépett, és visszalökte a helyére.
Az emlékeknek egy külön kis faliszekrényt alakított ki, fontossági sorrendben követték egymást benne a fiolák. A legfelső polcra helyezte az előbbi emléket. Egy utolsó pillantást vetett rá, majd becsukta a szekrényajtót. Felvette fekete köpenyét, és lobogó talárban indult meg az étkező felé.

-3-

A teremben már mindenki elfoglalta a helyét, Piton érkezett meg utoljára. Amint leült, Dumbelodre professzor szólásra emelkedett. Feltartotta a jobb kezét, és a mutató ujját az ég felé emelte. A hangzavar megszűnt.
– Most hogy már mindenki megérkezett a fárasztó vonatútból és a neki legkellemesebb társaság körében elfoglalta helyét, egy fontos változást kell bejelentenem, még a fenséges vacsora előtt. – Az igazgató úr hangja ünnepélyessé és egyben komollyá vált. – Mint már a legtöbben tudjátok, Flitwick professzort, a Roxfort bűbájtan tanárát és a Hollóhát házvezetőjét az elmúlt napokban a Szent Mungo Varázsnyavalya– és Ragálykúráló Ispotályban ápolják, egy eddig még ismeretlen betegség miatt. Mihamarabbi felépülésében mindannyian reménykedünk.

Általános nesz ütötte fel a fejét e szavak hallatán. A legtöbben találgatni kezdtek, hogy vajon mi lehet a problémája a professzornak, de mint mindig a Weasley ikrek álltak elő a legmeghökkentőbb betegségekkel, amikkel az elsőéveseket rémisztgették, mint a vérfarkas harapás, a sellővész vagy éppen a kentaurláz.

 
Egy apró, de erélyes köhintés után az igazgató folytatta:
– De addig is az általa keletkezett űrt nem hagyhatjuk betöltetlenül, ezért szeretném bemutatni nektek a Hollóhát új, természetesen csak ideiglenes, házvezető tanárát, Maureen Liedot.

Mindenki az ajtó felé nézett. Egy középtermetű, hosszú, barnahajú nő lépett be. Sötétkék brokát ruhát viselt hozzá fűzőt, ami még jobban hangsúlyozta karcsú alakját. Haja a vállára omlott, amit hátul egy égszínkék csattal fogott össze.
Láttára a hollóhátasok hatalmas üdvrivalgásba és tapsviharba kezdtek, viszont a tanároknál szinte tapintani lehetett a feszültséget. Az arcokon pánik futott végig, főleg McGalagonyén, aki kétségbeesését alig tudta leplezni. Pálcája után nyúlt és az új tanárnő ellen fordította volna, ha Dumbledore nem kapja el a karját.

– Meg kell őrizni a hidegvért – súgta oda McGalagonynak, majd mosolyogva fordult Maureen felé. – Foglaljon helyet nyugodtan. Ahogy látom, Piton professzor mellett van egy üresedés. – Azzal leült és kezdetét vette az újoncok beosztása, de egészen a vacsora végéig Maureen fülében visszhangzottak a tanárok által elejtett szavak, beléptekor.

Sötét Nagyúr. Áruló. Gyilkos

-4-

A hangzavar negyedóra elteltével sem csitult. Maureen Dumbledore asztalánál ült és a könnyeivel küszködött. Az igazgató előtte állt, védeni próbálva őt a rázúduló szitkoktól.

– Egy gyilkost alkalmazni, Albus – kezdte mondandóját McGalagony, miközben ráncai fel-alá ugráltak a szája körül dühében. – Méghozzá Lily Potter gyilkosát. Elárulta őt, a legjobb barátját! Mindketten gyilkosok Sirius Blackkel! És engedi, hogy egy ilyen nő tanítsa a diákjainkat, köztük a Potter fiút?
McGalagony a kimerültségtől fuldokló hangon lerogyott egy székre, majd Bimba professzor folytatta a mondanivalóját:
– Hogy lehet, hogy még életben van? Az újságok arról cikkeztek, hogy Black a szegény Pettigrew-val együtt meggyilkolta őt is, nehogy elárulja. Black féltette a bőrét, még a bűntársában sem bízott!

 
Bimba professzor hasonló lendülettel kezdett bele beszédébe, mint kolléganője, de a hangzavar elnyomta szavait. Mindeközben Piton addig egy sarokból, távol a tanárok körgyűrűjétől figyelte Maureent. Nem is nézte, inkább a lelkébe akart látni. Meg akarta érteni, hogy miért tette, amit tett, és utána végezni vele. Nem volt képes megbocsátani neki azt, amit Lilyvel tett. Undorral mérte végig, a ruhaujját szorongató, síró nőt, majd tekintete a tanárok felé vándorolt.
Dumbledore ellépett Maureen elől, így mindenki teljes valójában láthatta. Védtelenné vált.

 
Az igazgató feltartott mindkét kezét. A hangzavar suttogássá majd csenddé vált.
– A mai nap során kértem önöktől valamit, amit szemlátomást nem tartottak be. Bár ez nagyrészt az én hibám, hiszen már akkor tisztázni kellett volna a helyzetet. Úgy talán nem támadtak volna rá ilyen orvul egy ártatlan emberre. – Dumbledore szünetet tartott, majd hátra fordulva Maureenre mosolygott.
– Pomona – fordult Bimba professzorhoz –, nem kell mindent elhinnie, amit az újságok írnak, hiszen az csak a köznép bárgyú, megfizethető hazugsága. Kérem, nyugodjanak meg, és hallgassanak végig. Ígérem, rövid leszek, hiszen mindannyiunknak szüksége van a pihenésre. – Azzal leült egy öreg karosszékre és a tanárokra szegezte tekintetét.
– A történet hosszúra nyúlik vissza, de legyen elég annyi, hogy Miss Lied sosem ártott a Potter családnak, a végsőkig hűséges maradt hozzájuk és segítette őket. A tragikus este után eljött hozzám, és jobbnak láttam, ha halottnak hiszik őt. Az ő érdekében tettem.
– Ha ez így történt – szólt közbe az addig csendben lévő Piton, aki nem hitt Maureen ártatlanságában. – Akkor Black miért ordibálta azt az elfogatásakor, hogy az áruló Pettigrew és ő? – mutatott keményen a még mindig megszeppent Maureenre.

– Kérem, Perselus – válaszolta nyugodtan, félvállról Dumbledore – Black őrült volt, még a kis Pettigrew-t is meggyanúsította. Úgy próbált szabadulni a büntetéstől, hogy másokra hárította a tettét.
Dumbledore felállt a székből, és búcsúzóként azt mondta a többieknek:
– Miss Lied a körülmények áldozata. Black hazugsága miatt került bele a tragédiába. Remélem, már mindent értenek, és nem adódik több ok a kellemetlenségekre.

 
A tanárok egyesével távoztak az igazgató szobájából, senki sem kérdőjelezte meg a szavait, kivéve Pitont. Valakit muszáj volt okolnia a Lilyvel történtekért, és erre ez a gyűlölt nő volt a legmegfelelőbb. Tudta, hogy meg fogja bosszulni akár ártatlan akár nem.

Maureen volt már csak az irodában. Távozóban Dumbledore felé fordult:
– Hiszen Sirius nem is volt áru...

– Tudom, Maureen – kacsintott rá az igazgató –, de ennyi hazugságot igazságként felfogni egy este sem elég.

-5-

Kibontott hajjal, smaragdzöld köntösben sétált a tónál, az őszi szél, piros rózsákat festett az arcára. Az iskolakezdés óta mindennap megtette ezt az utat, mezítláb lépdelt a lehullott sárga faleveleken. Maureen csak ezekben az órákban érezte magát szabadnak. Hajnalban kelt, így még a gyerektömeg előtt vissza tudott érni a szobájába.

 
Ahogy beért a kapun, lefordult az alagsorba vezető lépcsőn, ahogy magában nevezte, a kviddics folyosóra. A dicsőségtáblát nézte, azon is csak egy alakot. A kép közepén mosolygó fiún akadt meg a tekintete, aki a kupát tartotta a kezében.
Amíg az emlékeibe mélyedt, egy sötét árnyék közeledett a lépcső felől. Mindig, amikor meglátta Pitont, úgy érezte, hogy a végzete közelít felé.
– James Potter! – Ezek voltak a bájitaltan professzor első szavai, mikor odaért a nőhöz. – Képtelen volt mást szeretni, igaz?
– Csak ő volt nekem – hangzott a válasz, majd oldalra lépett és a lépcső felé indult volna, mikor Piton erősen megragadta a karját.
– Ez volt a bosszúja, amiért ő Lilyt választotta? – E szavak hallatán a nő szája sarkában egy apró mosoly jelent meg. Piton dühében hatalmasat taszított Maureenen, aki a falnak esett, majd fájdalmában a földre rogyott.
– Ha már nem lehetett a magáé, akkor már senkié sem? – folytatta Piton, majd még hozzátette: – És mindehhez a Nagyurat használta fel?

A folyosó már visszhangzott az üvöltéstől. A nő a földről felállva a csuklóját szorította. Valami eltörhetett a ruhaujjában, mivel szilánkdarabok estek le a padlóra, és vér csordogált lefelé a köntöséről. Piton erről tudomást sem véve folytatta volna a szitkozódást, de Maureen közbe szólt:
– Pont a megfelelő ember prédikál nekem az erkölcsről! Egy halálfaló! Miért nem hagy engem békén? Miért követ folyton?
Piton erre csak annyit válaszolt, suttogóra fogva a hangját: – Öltözzön át! Dumbledore mindkettőnkkel a Három seprűben akar találkozni még reggeli előtt.

Azzal a lendülettel megfordult, és talárja aljával egy adag üvegszilánkot söpört a vitrinhez, ahol a kupát tartó James Potter mosolygott.
Nem tudta miért, de vonzódott a nőhöz. A hangja volt az talán, ami megfogta, de ez a fellángolás sem volt annyira erős, ahhoz hogy a tervét meggátolja. Azt akarta, hogy fájjon neki, üvöltsön, mikor végez vele. Hiszen ez a nő vette el tőle azt, akit még mai napig, holtában is szeretett.

-6-

Piton, mikor belépett a Három seprűbe, Madam Rosmertán kívül nem látott senkit. A székek még az asztalok tetején pihentek, a seprű az egyik sarokban tisztította meg a padlót a felgyülemlett kosztól, és egy fekete macska félálomban a korai idegen felé pillantott, majd nyújtózkodva a másik oldalára fordult.
Madam Rosmerta a papírjai közül Pitonra nézett, szemüvegét a feje tetejére tolta, és az egyik ajtó felé biccentett.
– Fent várják már.

Piton talárját meglebbentve indult felfelé a lépcsőn, a fokok csak úgy recsegtek a lába alatt. Az utolsó lépésnél megbotlott és már csak az ajtó kilincsébe tudott megkapaszkodni, így zuhant be a szobába.

– Parádos belépő ezen a korai órán – mosolygott Dumbledore, és belekortyolt az előtte lévő poharába.
– Nem gondolja, professzor úr, hogy még korán van az iváshoz? – mérgelődött Piton, aki zavarában fellökte az útjában lévő széket.
– A vajsör semelyik napszakban sem árt meg – kuncogott a professzor, majd szakállát simítva egy, még szabadon álló székre mutatott. – Üljön le! Reggelire vissza kell térnünk, nehogy feltűnjön a hiányuk.
A hangjában nem volt semmi szemrehányás, de a benne lévő remegést nem tudta leplezni.
Piton csak percekkel később vette észre a fekete köpenyben ülő Maureent. A hajnali lenge öltözetével ellentétben most túlzásnak tartotta a nő által viselt kesztyűt és sálat. A haját kontyba fogta, és bőre orgona illatot árasztott. Ismerősnek hatott Pitonnak a parfüm.
Dumbledore köhintett egyet, majd belekezdett a mondandójába.
– Perselus, eddig mindig hűséges voltál hozzám, ezt nagyon nagyra tartom, ezért is szeretném most a segítségedet kérni. Mint már mindannyian tudjuk, a Sötét Nagyúr egyre erősebb lesz, munkálkodásai mind a Potter fiú ellen irányulnak.
Piton már az elején megrémült a professzor szavaitól, a tegező hangnemre gombóc keletkezett a torkában. Maureen mindeközben némán, lesütött szemmel ült, csak Voldemort neve hallatára kapta fel a fejét és kezdte el tördelni a kezeit.
– Perselus – folytatta a professzor –, eddig is részt vettél a halálfalók munkájában, és azt szeretném, ha ezt a későbbiekben is folytatnád, de félő, hogy a kezdeti bizalom megrendült benned, mikor idejöttél hozzám a tragikus este után, ezért egy másik megoldásban kellett gondolkodnom. – Maureenre tekintett, majd Pitonra.
– Nem, azt már nem! – kelt ki magából Perselus. –, hogy ő vegye át a helyemet! Remélem, ezt nem gondolta komolyan! Egy ilyen csitri kezébe tenné az életünket!
– Kérem, nyugodjon meg és hallgasson végig – csitította a professzor. – Azt szeretném, hogy együtt folytassák a munkát. A napokban értesültem arról, hogy a Nagyúr feltűnően érdeklődik Maureen iránt, hisz ő is azt hiszi, hogy Potterék ellen volt, a nagy ellensége ellen, elárulta őket, így szövetségest lát benne. Ezt a lehetőséget kell kihasználnunk, és… – Dumbledore annyira belemerült a mondandójába, hogy már szinte kiabált lendületében. Körbenézett, attól tartva, hogy valaki kihallgatja szavait, majd halkabbra fogva hangját, folytatta.
– És ebben szeretném kérni a segítségét, Perselus. – Ismét magázódva szólt Pitonhoz –, hogy segítsen Maureennek. Védje meg! Együtt hosszú ideig távol tudjuk tartani Voldemortot Pottertől. Minden lépéséről értesülünk, és úgy folytathatja az eddigi tevékenységét, mint eddig, csak némi segítséggel.
Dumbledore mondandóját befejezve hátradőlt a széken és várta a választ.
Piton felállt és Maureenre nézett.

– Ez tudott mindenről? – hangzott a megvető kérdés Maureen irányába.
A nő az igazgatóra tekintett, majd keményen válaszolt.
– Tudtam róla már mielőtt idejöttem tanítani. Régóta tervezzük ezt a találkát a professzor úrral, de akkor akartunk sort keríteni rá, mikor végleg megbékél velem, de mint látjuk, ez eddig nem következett be és valószínűleg nem is fog. – A hangja egyre erélyesebb lett. Piton észrevette a gyűlöletet a szemében, és azt a hévet, ahogy az igazáról próbálja őt meggyőzni.

– Ha beleegyezik, ha nem, akkor is így fog minden történni, ahogy az igazgató úr mondta, ez az egyetlen esélyünk arra, hogy megvédjük a varázsvilágot. Dobja félre a kicsinyességét és működjön együtt! Más megoldás nincsen.

Piton egy percig némán meredt maga elé, és összegezte a hallottakat. Ha belemegy, akkor közelebb tud kerülni Maureenhez, kiismerheti a gyengepontjait, és…
– Rendben megegyeztünk – válaszolt Piton, de szavait csak Dumbeldore-hoz intézte.
– Nagyszerű – válaszolta megkönnyebbülten a professzor. – De lenne még itt valami. – Felállt és a kandallóhoz sétált, ismét gondterhelt lett az arca. – Fontos lenne, hogy a Maureen iránt tanúsított érdeklődés ne szűnjön meg, értem én ez alatt azt, hogy khm… – megköszörülte a torkát, de szó már nem jött ki rajta.
– Amortentia – szólt közbe Maureen.
– Abszurd – vágta rá Piton. – Komolyan azt gondolják, hogy a Nagyúr ezt a gyermeteg trükköt nem venné észre?
– Ha jól csinálják, nem lesz oka gyanakodni – válaszolta Dumbledore. – Pont ezért kértük fel önt, hogy készítse el, hiszen ki más értene ehhez jobban? – Maureennel összemosolyogtak, majd a választ meg sem várva Dumbledore még hozzá tette: – Minden héten ezen a napon és ebben az órában fognak itt találkozni vagy velem, vagy nélkülem. Fontos, hogy az iskolán belül egy szó se essen ezekről a dolgokról. Itt biztonságban lesznek egy ideig. Madam Rosmerta teljes diszkréciójára számíthatnak, és nem utolsósorban nyitás előtti kiszolgálásban is részesülnek. – Egy halvány mosolyt eresztett meg az igazgató, majd kiitta a maradék vajsörét, és kilépett az ajtón.

A szobában maradt két személy még hallotta, hogy hogyan recsegnek a fokok a lefelé haladó Dumbledore alatt.
Piton Maureenhez lépett, olyan közel, hogy szinte összeért az ajkuk, gyengéden megragadta a bal karját, levette a kesztyűjét, felhajtotta köpenyének az ujját, és végigsimította a kezét. A Sötét Jegy ott púposodott fehér karján.
– Undorító – nézett végig a nőn megvetéssel, és a kesztyűt a földre hajítva Dumbledore után sietett.

-7-

– Ron, nem láttad Harryt? – kérdezte Hermione, miközben három, méretes könyvet próbált betuszkolni a táskájában.
– Aszt monnyta nkmenm – motyogta Ron egy almával a szájában.
– Nyeld le először és utána válaszolj! – szólt rá parancsolóan a lány.
– Szóval azt mondta nekem, hogy Miss Liedhoz megy a dolgozata miatt, vagyis Maumau hívatta be magához. Még nekem sem sikerült olyan rosszul, hogy elbeszélgetésre kéne bemennem, bár mostanság elég sok időt töltenek együtt. Külön feladatok, órák utáni beszélgetések… Gyanús ez nekem – elmélkedett Ron, majd Hermione taszítására abbahagyta az okfejtését.
– Pszt, Piton és Dumbledore – súgta oda a lány, majd az étkező asztalról levette a táskáját, és egy széles mosolyt intézett a mögöttük elvonuló két tanárhoz. Piton válaszra sem méltatta, Dumbledore viszont egy apró kézmozdulattal viszonozta a köszönést. Feszülten vonultak végig egymás mellett az asztalok között. A reggeliző diákok egy ideig követték a szemükkel őket, majd eltűntek a nagyterem ajtaja mögött.
Piton a dühtől megvadulva, pálcáját markolva lépdelt az igazgató mellett.
– Mit képzel ez a nő magáról? Felhívja magára a figyelmet! Már a diákok is erről beszélnek. Hallhatta a Weasley gyereket!
– Nyugodjon meg, Perselus! Pont azért megyünk hozzá, hogy SZÉPEN megbeszéljük vele a helyzet.
Ahogy Maureen szobájához értek, Dumbledore előrelépett és bekopogott. Piton meg sem várva a választ benyitott az ajtón.
A szoba kicsi volt, de hangulatos Flitwick professzor méreteihez volt igazítva. Középen egy asztal foglalt helyett, rajta telis-tele papírok hevertek, néhány toll és egy kiborult tintatartó tarkította a képet. A körülötte lévő székeken Harry és Maureen ültek. Amint a nő meglátta a két belépő alakot, kissé megrezdült.
Szorongását Harry is észrevette, de tudott a Pitonnal való ellenséges viszonyáról, így ezt a reakciót annak tulajdonította.
– Harry – szólt neki Maureen kedvesen –, úgy érzem, mindent megbeszéltünk. Remélem, a következő alkalommal figyelmesebb leszel, és megfogadod a tanácsomat.– Egy halvány mosolyt intézett felé, majd segített összeszedni a holmiját.
Mikor Harry kiment az ajtón, egy percig némán álltak mindhárman a szobában.

– Mit óhajtanak? – érdeklődött Maureen a teája fölött.
– Tudja maga nagyon jól! Ne játssza meg magát! – Piton dühében kiverte a nő kezéből a csészét, ami ezer darabban terült szét a földön.
Maureen kérdőn Dumbledore-ra pillantott, aki rögtön bele is kezdett.
– Tudja, túl sok időt tölt együtt a Potter fiúval, ami egy bizonyos határig nem probléma, de ez már másoknak is feltűnt, főleg diákoknak. Ez néhány pletykára adhat okot, amit mi mihamarabb szeretnénk megakadályozni.
– Miért anyáskodik fölötte? – vágott közbe Piton. – Azért, mert már az övé nem él? Csak nem megszólalt a bűntudata?
– Perselus! – szólt rá erélyesen Dumbledore, és Maureenhez fordult. – Kérem, ezt a kitüntetett figyelmet csökkentse és hagyja abba a fiúval való különórákat.
– Albus, ne kényszerítsen erre, hiszen ő… – Ennél a szónál befejezte a mondatot, mert magán érezte Piton vizslató tekintetét.
Dumbledore a földön heverő cserepeket megkerülve az asztal mögé ment, és elvette az ott álló képkeretet. A benne lévő képet nézte egy ideig, majd odaadta Maureennek azzal a tanáccsal.: Tegye ezt el jó mélyre. Ne lássam többször.
Piton nyakát nyújtóztatva akarta meglesni, hogy kit vagy mit ábrázol a kép, de ahogy ezt Maureen meglátta, becsúsztatta az asztal legfelső fiókjába. Csak, miután a két professzor távozott, mert újra egy pillantást vetni rá.
Könnyek szöktek a szemébe, mikor a képen mosolygó két lányra tekintett. Egy kviddics meccsen ültek egymás mellett, grillázst eszegettek és egymás fülébe sugdostak. Maureen zöld, Lily piros sálat viselt. A két ellenség, mégis ugyanannak drukkolnak. A másodperc töredékéig kivehető egy előttük seprűn elrepülő, integető alak, James Potter. Mindkét lány azt hitte, hogy ez a mozdulat nekik szól. A sorsuk megpecsételődött.

-8-

Hónapok teltek el a Három seprűben történt beszélgetés óta. Attól a naptól kezdve minden héten ugyanabban az időpontban látogatták az épület felső helyiséget. Dumbledore az idők során elmaradozott ezekről a találkozókról, az elhangzottakról Piton tájékoztatta őt Maureen tudta nélkül. Távolmaradásának oka egyértelmű volt mindkét fél számára. Dumbledore azt szerette volna elérni, hogy képesek legyenek együttműködni és jó viszonyt kialakítani egymás között, de terve a visszájára fordult.
Egyik alkalom sem telhetett el veszekedés nélkül. Piton folyton Maureen szemére vetette Lily halálát, és gyilkosnak nevezte őt, Maureen magát védve hétről hétre bizonygatta, hogy ő sohasem vált volna árulóvá, mint Sirius Black. Bár tudta azt, hogy Black nem áruló, Piton előtt nem leplezhette le magát. Maureen három lángnyelv whiskynél kevesebbel sosem tudta végigülni ezeket a találkozókat, viszont az információcserére szükség volt. Mindketten másról értesültek. Voldemortnak volt egy külön bizalmi köre, akikkel megosztotta a terveit, ebbe tartozott bele Piton, ő volta legfőbb bizalmasa. Maureen más volt, a szerelmi bájital megtette a hatását.
Piton el tudta úgy készíteni, hogy ne hagyjon nyomot, bár erre az elővigyázatosságra nem sok szükség volt, hiszen a Nagyúr feltétel nélkül megbízott Maureenben. Az Amortentia csak erősítette ezt a kötődést, ennek hatására olyan információk birtokába jutott, amiket Voldemort ellen tudtak használni, ilyenek voltak a horcruxok és azok fellelhetőségei. Természetesen mindketten szolgáltattak híreket Dumbledore-ról és Harryről, amik érdemben sokat jelenthettek a halálfalóknak. Főleg Lucius Malfoy volt elragadtatva az információktól, és hitt abban, hogy ez a két roxfortos tanár képes átverni a varázslók egyik legnagyobbikát.

-9-

Meleg, tavaszi idő volt, Harryék már a hétvégéről álmodoztak, a roxmortsi túráról, de még egy órájuk hátra volt. Az üstökből forró gőz és füst csóvák csaptak fel, de Piton nem nyitott ablakot. A griffendélesek gyűlölete áramlott felé. A mardekárosokat elengedte, készülniük kellett a kviddics kupára, így csak Harryék voltak bent azon a pénteki, fülledt, kora délutáni órán.
Piton élvezte a diákok szenvedését, ő, az egyetlen lefüggönyözött ablak előtt állt, távol az üstöktől. A diákokról folyt a veríték, talárjukat levéve, ingüket feltűrve kavargatták a forró főzetet.
A könyvükben lávaléként szerepelt, de semmi hasznos tulajdonsága nem volt. Kivéve azt, hogy meleg és ezekben a tavaszi órákban hőgutát okoz.
Piton halványan mosolygott a sok szenvedő arc láttán, ám ekkor hirtelen fájdalom hasított a bal karjába. Hatalmas lendülettel kapott oda erre a mozdulatra a diákok egy része rá szegezte a tekintetét.
Piton elment az ablak elől, és karját szorongatva megszólalt:
– Mára befejeztük, de ne örüljenek, mert a mai órából megmaradt perceket a következőn pótoljuk. – A szája sarkában egy mosoly jelent meg a sok elégedetlenkedő arc láttán, majd Hermionéhoz fordult:
– Granger! Ügyeljen arra, hogy mindenki elpakoljon maga után! Ha egy koszos üstöt is megláttok, az összeset magával sikáltatom ki! – Azzal a lendülettel feltépte az ajtót és felsietett a lépcsőn. Egyetlen név visszhangzott csak a fejében. Maureen.

-10-

A folyosó kihalt volt, a festmények nagy érdeklődéssel tekintettek le az előttük elhaladó Pitonra, aki lépésről lépésre szaporázta meg lépteit. A karján egyre jobban lüktetett a Jegy. Valami nagy dolog készült, érezte, hamarabb cselekedniük kell.
Maureen szobájához ért, de nem volt egyedül. Dumbledore egy karosszékben ült, Maureen pedig a pálcáját a halántékához emelve aranyló fénysugarakat húzott ki, majd tett bele az előtte álló fiolákba, végül pedig egy kis szekrénybe a megfelelő címkék fölé. Az utóbbi három a MAUREEN névhez került.
– Maga meg mit művel? – értetlenkedett Piton, majd Dumbledore-hoz intézte a szavait. – Erre nincs időnk!
– Nyugodjon meg, Perselus! Ez csak óvintézkedés. Miss Lied fél attól, hogy egy apró emlékkel képes lenne lebuktatni magukat a Nagyúr előtt. Megértem a félelmét.
– Jobb lenne, ha maga is így tenne! A gondolataink néha szabad utat engednek maguknak és beláthatatlan következményeket okoznak – szólt közbe Maureen miután befejezte az általa veszélyesnek ítélt emlékek fiolákba helyezését.
– Az igazán jó varázslóknak nincsen ilyenre szüksége. Ha gyenge, meg is érdemli a vesztét! – válaszolta Piton gúnyosan, Maureen szemébe nézve.
– Indulnunk kéne! – sürgette a nőt Pont. – Már biztos feltűnt nekik a hiányunk. Nagy dolog készülődik, ennyire még sohasem volt erős a Jegy.
Dumbledore bólintott, Maureen Pitonhoz lépett, aki erősen, szinte erőszakosan megragadta a csípőjét, magához húzta, majd talárját meglebbentve fekete köddé változtak, és az ablakon át tűntek el.
Dumbledore ezek után felállt a székből, becsukta az ablakot, és csak annyit motyogott maga elé: – Szegény, szegény asszony.

-11-

A hideg Maureen arcába csapott, a napot egy óriási torony takarta el, elzárva a későn érkezőktől a napfény melegét. Piton megragadta a karját, és az építmény bejárata felé húzta, azonban a mozdulatnak nem engedve Maureen egy helyben maradt.
– Jöjjön már! Így is mi vagyunk az utolsók! – elégedetlenkedett Piton, majd egy újabb rántást intézett a nő felé. Abban a pillanatban egy hatalmas szakadás és reccsenés hangja ütötte meg a fülüket.
Maureen blúzának az ujja beleakadt egy tüskés ágba és az erőszakos mozdulatra egy darabot hasított ki a bokor a ruhájából, pedig a benne lévő üvegecske a földre esett.
– Mi ez a fertelmes bűz? – szagolt bele a levegőbe Piton a szag után kutatva. – Mindegy is. Induljunk! Nem engedhetem, hogy maga miatt gyanúba keveredjek.
A Maureen arcára kiülő rémület alább hagyott, majd az üvegszilánkokra vetett futópillantása után Piton után sietett.
A teremben sötétség honolt, csak néhány gyertya biztosította a világítást. A belépő két alak a kinti fénytől elvakítva alig látott valamit. Az asztalnál minden hely foglalt volt, egy lélek sem mert megszólalni. Mindenki a két új ember felé fordította a tekintetét.
Mikor Piton szeme megszokta a benti fényt, két szőke fejet látott a sok fekete ruhás, sötét alak között, Malfoyt és Ventust. A két halálfaló egymáshoz közel, a feleségeik mellett foglalt helyet. Narcissa, mint alabástrom szobor meredt az asztal egy pontjára, míg Cassandra Ventus arca már nem tükrözte ezt a biztos nyugalmat. A férje kezét markolva, szemét lesütve motyogott maga elé néhány szólt.
A Ventus család feje volt Voldemort legnagyobb bizalmasa Piton mellett. Albert Ventus hűségesen szolgálta a Nagyurat már a kezdetektől fogva. Aranyvér, ez a születési kiváltsága biztosította a kiemelkedő helyét a halálfalók között. A felesége azonban más volt, muglikgyermeke, mégis varázsképességekkel bírt. Ez volt a legnagyobb titkuk, haez kitudódik, mindkettőjüknek vége. Piton tudott erről, ez lehetett az oka, hogy nem lepődött meg Cassandra örökké gondterhelt viselkedésén, a hisztérikus kitöréseken és a csendes magába zárkózáson.
 – Á, Perselus. Már azt hittük, nem is jössz – szólította meg Voldemort a bejövőt. – Üljetek le! Ideje lenne elkezdenünk.
 Maureen indult meg elsőnek az asztal felé, de látva, hogy nincsen több hely megtorpant.
– Sandra, állj fel! Nem látod, hogy Maureen le akar ülni?
Cassandra a Nagyúr szavait hallva kissé tétovázott, majd lassan felállt a helyéről, és átadta Maureennek. Ventus kétségbeesetten ránézett a feleségére, aki egy alig észrevehető fejmozdulattal jelezte, hogy ne álljon fel a székről, és távolabb lépett a társaságtól.

 
– Féregfark! – rivallt rá Voldmemort a sarokban kucorgó, gyertyát tartó alakra. – Hozd ide a széket a kandalló mellől és tedd ide mellém!
Piton csak most vette észre a hatalmas kandallót a terem végén, ami felett egy festmény függött, alakok nélkül. Gondolta, hogy eltávolíthatták róla a személyeket, nehogy kihallgassák a megbeszélést. Abszurd.
Majd, mikor okfejtéséből felocsúdott, máris a Nagyúr mellett találta magát. Egyedül Cassandra és Féregfark nem ült az asztalnál, a többiek a székeikről lesték, hogy mi fog következni. A Nagyúr szólásra emelkedett, a hangja tele volt izgalommal:

– Most, hogy így, teljes létszámmal megvagyunk, ideje lenne belekezdeni. Sandra, oszd meg a többiekkel, hogy mit hallottál a mi kis madárkánktól!
Az asztalnál ülök Cassandrát keresték a tekintetükkel, aki időközben a terem hátulján, a kandalló mellett gubbasztott a pálcáját szorongatva. A nő nem szólalt meg, mereven bámult a férjére, aki halkan artikulálva mondott neki valamit.

Voldemort nem tűrve a várakozást egy pálcasuhintással tüzet szított a kandallóban. Cassandra ettől megrémülve, sikítva futott a férjéhez.
Maureen felismerve a helyzet súlyosságát felállt és odament hozzá. Kezét a vállára téve biztatta:
– Sandra, mondd el nyugodtan. Kíváncsiak vagyunk a fejleményekre.
Cassandra egy kissé megnyugodva a kedves szavaktól szép lassan belekezdett, közben Maureen Piton mögött elhaladva visszaült a helyére, észre sem véve, hogy gyengéden megérintette a bájitaltan professzor karját.
– Mint már a legtöbben értesültetek róla, kapcsolatba léptünk egy aurorral, aki Potter védelmében játszik szerepet. Bella felel a vele való irányításról, hiszen említenem sem kell, hogy nem önszántából mondja el, amiket tud. – Cassandra arcán egy halvány mosoly jelent meg, ami Piton számára furcsán hatott. – Mivel Bella most nem lehet köztünk egyéb elfoglaltsága miatt, ezért én fogom nektek elmondani, hogy mit tudott meg tőle.
Pitonék Maureennel ismerték azt az aurort, akiről szó volt. Új volt a csapatban és tudták róla, hogy Voldemort az irányítása alatt tartja, így nagyrészt kivonták őt a Harryvel kapcsolatos védelmi feladatokból, így nyilvánvaló volt számukra, hogy a most elhangzó információk hamisak, vagy csak félig meddig fedik az igazságot.
A többiek a kíváncsiságuknak hangot adva kopogtatták az asztalt és a mellettük ülő fülébe sugdostak.
Cassandra megvárta még lecsendesedik a társaság, megszorította férje kezét és belekezdett:

– Két nappal ezelőtt volt egy gyűlésük, amiben eltervezték, hogy hogyan fogják elhozni Pottert a nyári szünetben. Ez az időpont két hét múlva esedékes. Pontos tervet alakítottak ki, így, hogy mi birtokában vagyunk ennek az útvonalak, ki tudjuk játszani őket, és elkaphatjuk Pottert!
Szavai nagy üdvrivalgást váltottak ki, egyedül Piton, Maureen és Voldemort ült néma csendben a társaságban.
– Tudomásunk szerint Pottert Weasleyék házához viszik, egy kis kitérővel. Őt magát hatan fogják kísérni, minden oldalára jut egy-egy auror. Három részletben indulnak majd neki az útnak, az első csapat, vagyis a felderítők este nyolc órakor indulnak el a Dursley háztól. Őket követik fél óra elteltével Potterék. A maradék, vagyis a négy auror növendék csak később, egy óra múlva követi őket. A célállomás előtt lesz egy pihenőjük a Nagyerdőben, Weasleyék közelében. Van ott egy kis faház a tisztás szélén, ott bevárják a harmadik csoportot, és a fák között indulnak útnak. Ezután már nem állnak meg, de cserélődik a formáció. Potterék kerülnek hátra, ezzel akarják megtéveszteni az őket követőket. A tervük jó lenne, de mi ki tudjuk játszani őket, a fák között gyerekjáték lesz becserkészni Pottert.

Mondandóját befejezve a többiekre tekintet, a halálfalók szeme vérben forgott a közelgő bosszútól. Cassandrát ünnepelni kezdték, mintha ő maga végzett volna egyedül Harryvel. Albert Ventus büszkén tekintett feleségére, aki még mindig szorosan mellette állt és a vállát szorította. A hatalmas zsivajt Maureen szakította félbe.
– Hazugság – válaszolta nyersen az asztal végéből. – Remélem, ti sem gondoljátok komolyan, hogy egy ilyen egyszerűen kijátszható tervvel próbálkoznának az aurorok?
A társaság megdöbbenve Maureenre nézett. Piton aggódva fordította felé a tekintetét, ilyesfajta merészséget még nem tapasztalt tőle, de tetszett neki a dolog.
A sötétből egy szőke alak emelkedett fel, és Maureenhez szegezte a kérdését.

– Hazugnak merészeled nevezni a feleségemet? Ki vagy te, hogy pálcát törj felette? Nem tudsz te semmit! Semmit! Érted? Több hónapos munkájába került neki és Bellának, hogy információkat gyűjtsenek attól a szerencsétlen aurortól, amíg te a Potter gyereket dajkáltad, a többi mocskos sárvérűvel együtt.
Ventus szájából csak úgy fröcsögtek a szavak. Cassandra vissza próbálta tartani, de minden egyes kísérlete kudarcot vallott, a férje teljes egészében Maureen ellen fordította a dühét.
– Albert, én ezt nem úgy értettem. Kérlek, ülj… – Maureen lecsillapította a hangját és a belső remegését legyőzve erélyes próbált maradni.
– Hazug, mi? Inkább te vagy az! Nap, mint nap találkozol Potterrel és még mindig él. Pitonnal együtt véditek őt. Ne higgyétek, hogy nem látok át rajtatok. Hazugok! Árulók!
Ennél a szónál egy sötétkék csóva vágott át az asztalon. Ventus hirtelen a nyakához kapott, amiből lassan vér csordogált ki, majd a vérzés egyre erősebb lett.
Mindenki a halálos seb okozóját kereste. Voldemort, mint a tettes, aki beismeri bűnét felállt és nyugodtan az asztaltársasághoz fordult.

– Ha valaki, akár szavakkal is bántani meri Maureent, hasonló sorsra fog jutni. –
Azzal a lendülettel leült, és pálcájával a magasba emelte Ventust. A férjét szorító, síró Cassandra is egy darabig emelkedett majd a testet elengedve a földre huppant. A holttest az asztalra zuhant, de senki még egy pillantást sem mert vetni rá.
– Nagini! – hangzott Voldemort szájából a halálos szó. Mindenki tudta, hogy mi fog következni. A Nagyúr pár szót intézett a kígyóhoz, ami az asztalon kúszva elérte a testet, az idős Ventust egy harapással eltüntette.
Voldemort a még mindig zokogó özvegy felé intézte a szavait.
– Sandra, most már leülhetsz. Megüresedett egy hely.
Cassandra nem tudta felfogni az elhangzottakat, a földön kuporgott és maga előtt motyogott, mindenki azt hitte, hogy elment az esze. Narcissa mögé ment, óvatosan felemelte a hideg kőről, és beültette a székbe, így Cassandra Maureen mellé került. Amint meglátta, alig hallhatóan egy szót súgott oda neki: – Gyilkos.
Maureen megrázkódott, és egy mosolyt erőltetett az arcára. Annyira jól sikerült, hogy Piton azt hitte, hogy Cassandrához hasonlóan megőrült.
– Maureen, kérlek, oszd meg a többiekkel Potterék valós tervét! – Voldemort óvatosan megérintette a nő csuklóját, aki a mozdulatra kissé megrándult, de magabiztosan felállt a székről és belekezdett a mondandójába, ügyelve arra, hogy ne pillantson rá Cassandrára.
– Amit az előbbiekben hallottunk Sandrától, félig meddig igaz volt, de tudnotok kell azt, hogy a Nagyerdő előtt még két helyen meg fognak állni. Ezt onnan tudom, hogy az egyik kísérő én leszek Perselusszal. – A hangja nem tükrözött semmi változást, pedig a percekkel előbbi tragédia mély nyomot hagyott benne, egész beszéde alatt a sírással küszködött, de muszáj volt visszatartania. – Az egyik állomásuk a Főnix Rendjének a főhadiszállása lesz, itt bevárják az utolsó csapatot. Az első formációváltás itt fog bekövetkezni. Harry, vagyis Potter az első csapatba fog kerülni, de a támadást nem ekkor hajtjuk végbe, túl kockázatos lenne. A második állomásuk London külterületén egy elhagyatott malomnál lesz, mi ott fogunk várni rájuk, hiszen Potter az első körben fog érkezni. A malom belsejében fogtok rá várni. Én a második, Perselus a harmadik csapattal fog menni, mi eltereljük a velünk utazókat. Higgyétek el, nem lesz nehéz. Velünk csak fiatal, kezdő aurokok lesznek, nem fogják megkérdőjelezni a szavunkat. A többi kivitelezése csak rajtatok múlik!
Maureen miután leült, alig emlékezett valamire. Hangok, emberek suhantak el előtte, de csak a halott Ventus képe lebegett a szemei előtte és a Sandra által súgott szó. Lüktetett a feje. Hirtelen egy fekete taláros alak ragadta meg és fektette le az ágyra. Piton felé hajolt és betakarta.
– Aludjon! Holnap úgy kell felkelnie, mintha mi sem történt volna!
Azzal becsapta maga mögött az ajtót, és Maureen álomba sírta magát.

-12-

Négy nap volt már csak hátra a nyári szünetig, az iskola falain belül érezni lehetett a közelgő vakáció előszelét. A diákok céltalanul lődörögtek a folyosókon és a Weasley ikrektől vásárolt varázstárgyakkal ütötték el az idejüket, így észre sem vették azt a nagy változást, amin a bűbájtan tanáruk ment át.
Albert Ventus halála a végletekig depresszióba sodorta Maureent. A diákokkal szétszórt volt, a hozzáintézett kérdéseket elengedte a füle mellet, és a fekete vált a mindennapos viselete részévé. Ha egyedül volt, csak ült az ágyán és a pálcájával sötét kereszteket írt le a levegőbe. Dumbledore aggódott érte. Miután értesült az esetről, az utolsó hetekre pihenni küldte, de ő visszautasította.
Piton viselkedése sem könnyítette meg a helyzetét, a professzor egyre több feladatot bízott rá, és a Három seprűbeli találkozójuk számát egyre sűrűbbé tette. Az amortentiás fiolák csak úgy sorakoztak már Mauereen polcain. Az elmúlt pár hónapban egyre kevesebbszer vetette be az italt. Félt. Tudta, hogyha kitudódik, akkor ő is Albert Ventus sorsára fog jutni.
Erőteljes kopogás ütötte meg a fülét. Az ágyán ült és a szokásos kereszteket rajzolta a levegőbe.
– Ki az?
A választ mellőzve Piton rontott be a szobájába, és az előtte lévő keresztet egy legyintéssel semmissé tette.
– Vegye fel a köpenyét, indulunk! – hangzott a zord kijelentés a professzortól.
– Hova megyünk? – érkezett a kérdés a meghökkent Maureentől, aki még mindig az ágya szélén ült és nem moccant.
– Terepszemlére a malomhoz. Meg kell vizsgálnunk, hogy a halálfalók hol és hogyan fognak megbújni. Nem engedhetjük meg, hogy akármelyik aurornak baja essen. Vagy maga ezt akarja? – gúnyosan a nőre nézett, és odadobta neki a köpenyét. – Vegye fel, és induljunk.
– Dumbledore? – Maureen tétovázva terítette magára a sötétkék talárt.
– Tud róla. Az ő utasítása volt. – Piton egyre türelmetlenebb lett és már a kilincset szorongatta a kezében.
– De nekem miért nem szólt róla? Miért kell nekünk odamennünk, ha Harry nem is fog eljutni a malomhoz, hanem a Főhadiszállásról egyből Mollyékhoz visszük? – Maureen hangja tele volt félelemmel, érezte, hogy Piton valamit titkol előle.
– Minek kellene Dumbledore-nak akármit is megosztania magával? Én vagyok a fő bizalmasa. Ne gondoljon magáról túl sokat, mert még megütheti a bokáját. – Azzal Piton karon ragadta a nőt, és együtt távoztak a Roxfort kapuján át a Tiltott Rengeteg felé.

-13-

A nap éppen lemenőben volt, mikor elérték a malmot. A fák már alig engedték át az aranyló napsugarakat, a madarak viszont még mindig boldogan csiviteltek a lombkoronák tetején, Maureen romantikusnak látta a festői táját és azt a békét, amit a hely sugárzott, bár ezt nem Pitonnal és nem ilyen körülmények között képzelte el.
– Meddig akar még bámészkodni? Mindjárt ránk sötétedik! – rivallt rá Piton, majd eltűnt a malom belsejében.
Maureen is utána indult volna, de valami megvillant a szemei előtt, éppen a tisztás mellett. Félelem lett úrrá rajta, követték őket, minden elveszett.
– Perselus! Azt hiszem, van itt valaki rajtunk kívül – szólt halkan a professzor után, aki azokban a percekben dugta ki a fejét az ajtón.
– Ne butáskodjon már, biztos csak egy állat. Jöjjön, azt hiszem, tudom hol fognak elrejtőzni a malmon belül. – Egy halvány mosolyt intézett a nő felé, és talárját meglebbentve ismét eltűnt a malom belsejében.
Maureen a mosolytól megnyugodott. Ha Pitonnal volt, mindig biztonságban érezte magát, tudta, hogy ha vele van, nem eshet bántódása. Érezte, hogy gyűlöli őt, de azt is, hogy a vonzódása felülkerekedik ezen az érzésen, és ha egy férfi szeret egy nőt, azt sohasem bántaná, és nem engedné, hogy baja essen. Maureen és Piton kapcsolata is ilyen volt, vagyis a nő így vélte. Piton azonban nem tudta, hogy mit is érez valójában. A gyűlölet és a szerelem egybemosódott, és valamiféle torz alakban egyesült.
Maureen a professzor után sietett. Amikor belépett, egy gerendákkal túlzsúfolt termet pillantott meg. Piton egy lépcsőn állt, ami a malomkerék alá vezetett.
A pókhálóktól és a portól, alig láttak valamit, de már tudták, hogy Voldemort hova fogja elrejteni a halálfalóit.
– Remek rejtekhely, alig észrevehető. Ahogy látom, a Nagyúr mindenre gondolt. Pár halálfaló itt lent, pár az ajtó mögött, néhány szétszórtan a sarokban, a többi meg kint a fák között. Csak kár, hogy a Potter gyerek nem lesz itt. – Piton mondandóját befejezve lefelé tartott a lépcsőn, addig Maureen fent maradt és a kis beugró részeket vizsgálta át.
Hirtelen valami megreccsent mögötte, és egy csontos kéz kapta el a nyakát. Maureen első gondolata az volt, hogy Piton tőrbe csalta őt. Mindig is bosszút forralt ellene, és most kihasználva az alkalmat végez vele, de aztán egy ismerős hang ütötte meg a fülét:
– Azt hitted, megúszod? Tudom, hogy árulók vagytok. Albert elmondta, ő átlátott rajtatok, ezért kellett meghalnia. De meglásd, megbosszulom a halálát. – Cassandra Ventus mindeközben elengedte Maureen nyakát, és pálcáját a nő halántékához emelte. – Hol van? Hol van Piton?
A kiabálásra a professzor felszaladt a lépcsőn. A látvány, ami elé tárult. váratlanul érte.
– Sandra? – Ennél több szó nem hagyta el a száját.
Maureennek tényleg igaza volt, követték őket, és most egy elővigyázatlan mozdulat miatt kell meghalniuk.
– Tedd le a pálcát! Nem tudod, hogy mit csinálsz!– Piton hatni próbált az idős özvegyre, de a folyamat visszafordíthatatlan volt.
Mindkettőjük számára világossá vált, hogy Cassandra már Albert halála óta forralja a bosszút, akár az élete árán is, de a két bűnösön vesz revansot.
Maureen reszketett félelmében, egy pálcasuhintás, és vége az életének. Cassandra kezében volt a sorsa, ha Piton nem tesz semmit, mindkettőjüknek vége.
A professzor azonban bízva Mrs. Ventus idős korában előrántotta a pálcáját,és az asszonyra szegezte. Cassandra zavarában nem tudta, hogy kire tartsa a pálcáját. Hagyja Maureenen vagy Piton ellen fordítsa? Tétovázását kihasználva Piton egy apró mozdulattal a falnak lökte.
A rozoga lécek és a gerenda az erős ütés hatására reccsenő hangot adott ki, de a várt szakadás nem következett be. Cassandra körül porfelhő kavargott és a pókhálók egy része bele fonta magát őszülő hajába. A halántékán vér szivárgott egyenes lefelé, almapiros szájára. Maureen a földre rogyott, és arcát kezei közé temetve sírni kezdett.
– Meghalt. – Az első szó, ami elhagyta az ajkát, nem kérdés volt, inkább kijelentés.– Nem hiszem, csak az eszméletét veszítette el. – Piton Maureenhez hajolt, és felemelte a földről.
– Honnan tudhatta, hogy itt vagyunk? – A nő még mindig nem tudta levenni a szemét a portengerben heverő Cassandráról.
– Véleményem szerint Albert halála óta a nyomunkban jár, de nyugodjon meg, ezek után minden rendbe fog jönni. – Majd a nőt magához húzva gyengéden átkulcsolta a karját a derekán.
Maureen a kezeit a megmentője mellkasára helyezte, és hallgatta, hogy hogyan veszi szaporán a levegőt. Az ajkuk szép lassan összeért. Érezte, hogy szereti őt. Az előbb átélt sokk, és az, hogy kiragadta őt a halál torkából, tudatosította benne ezt az érzést. Mindig is szerette, de csak most érezte igazán.
Piton jobb kezével elengedte Maureen csípőjét, és bal karjával megsimította annak az állát.
Hosszú percekig lehettek így, mikor Piton keze a nő hasához ért. Maureen is lejjebb csúsztatta a kezét, hogy összeérhessen a csuklójuk, de csak a professzor pálcáját érintette meg, és a melegség patakokban folyt le a csuklóján.
Óvatosan eltolta magától Pitont, és hirtelen mindkét kezét a hasához kapta. A vér megállíthatatlanul csorgott le a padlóra, és a világoskék selyemruhán egyre nagyobb foltokban látszódott a szivárgó vörös vér.
– Perselus, miért? – Maureen hangjában nem hallatszott szemrehányás, sem félelem, inkább a csodálkozás hatotta át a szavait.
– Nem akartam, hogy ő végezzen veled. – Azzal Cassandra felé biccentett, és ismét a földön levő, vértócsában úszó Maureenre nézett. – Azt hitted, hagyom, hogy megússz egy gyilkosságot? Mit egyet? Több százat elkövettél halálfalóként, de csak egy az, ami megbocsáthatatlan! A saját barátodat és a szerelmedet árultad el! – Piton már üvöltött. A szája szélén a dühtől fehér nyálbuborékok jelentek meg, amik minden egyes szava után vagy Maureen arcán vagy annak ruháján kötöttek ki.
A nő fel próbált kelni, de minden egyes próbálkozása kudarcot vallott. A fájdalomtól összegörnyedt, és újra visszaesett a padlóra. A karját segítségkérően Piton felé nyújtotta:
– Per… – A szó, ami elhagyta a száját, édesen csengett Pitonnak, aki ekkor pillantott rá először igazán a haldokló nőre.
Maureen mintha megváltozott volna. Derékig érő barna haja kifakult, néhol vörös tincsek jelentek meg benne, és a szeme sarkába apró szarkalábak szöktek. Ahogy Pitonra nézett, megigézte a zöld szemeivel.
A professzor e szó hallatára a földre rogyott, és karjaiba vette a nőt. Az öröm és a kétségbeesés csillogott a szemeiben.
– A nyak…lánc – hallotta halkan Piton a haldokló szavait, aki a mellkasára tette a kezét és a ruhája felső gombjaival bajlódott. A professzor segített neki.
Amint az első négy, gyöngyhöz hasonlító gomb szabadjára engedte viselője mezítelen mellkasát, Piton meglátta a láncot és a rajta függő medált. Egy apró törpe feküdt a nő mellei között.
Azt hitte, csak káprázik a szeme. Megdöbbenéséből egy bársonyos, rég hallott hang zökkentette ki:
– Tedd el, kérlek, most már a tiéd. Legalább te emlékezz rám!
Piton magához szorította a nőt, és kezeit a vérzés forrásához tapasztotta, remélve, hogy elállíthatja. Kétségbeesett cselekedetére csak egy fanyar kacagást kapott válaszul.
– Lily, én… – Nem tudta, hogy mit akar mondani, a szavak összefolytak az agyában.
Legszívesebben bocsánatot kért volna, de ez a szó már nem segített volna semmin. Csókolni akarta a nőt, de tudta, hogy nem teheti. A gondolatai kavarogtak, de Lily szapora lélegzetvételei szólásra kényszerítették, viszont egy hang sem jött ki a torkán.
– Per – törte meg a csendet Lily. – Most nagyon figyelned kell rám. Albussal tudtuk, hogy ez a pillanat be fog következni előbb vagy utóbb, azonban nem számítottam arra. – Ekkor lehunyta a szemét.
Piton azt hitte, hogy már soha többé nem fog hozzászólni, de egy idő után, fátyolos hangon folytatta. – Hogy ilyen hamar. El kell vinned engem innen… a Csónakházba. Fontos az, hogy oda és ne máshova! Aztán szólj Albusnak, ő tudja, hogy mit kell tenni. – Ekkor hörgő köhögésben tört ki.
Az apró, feltörő vércseppek Piton ruháján pihentek meg, aki egyre szorosabban húzta magához a nőt.
Lily Cassandrára pillantott:
– Vele tudod, mi a dolgod – tette meg a kijelentését, amit nem parancsnak szánt, viszont Piton úgy bólintott rá, mintha az lett volna. – Kérlek, még egy valami…
Lily már alig tudott beszélni, de fel próbált ülni, hogy szavainak még nagyobb hangsúlyt adjon. Piton megtámasztotta a hátát:
– A szobámban a fiolák… a válasz… emlékek. – Torkát a köhögés mellett már csak szavak hagyták el, összetett mondatot már nem tudott képezni. – Árulás… Maureen… Harry, ne.
A fia nevének kimondása után a feje előre csuklott. Piton tudta, hogy már nincs mit tenni, erősen magához szorította a nőt, aki már teljes egészében hasonlított régi szerelmére. Eltűnt a barna hajzuhatag, a helyébe egy kócos, zilált, vörös lobonc került, de a smaragdzöld szemek már csak üresen meredtek a semmibe.
Piton a nőt erősen tartva, könnyeit hullajtva gondolt arra az éjszakára, amikor ugyanígy átkarolta őt, és érezte a fájdalmat. De most ő volt a gyilkos, az ő szájából hangzott el a halálos átok.
Az emlékek és egy kérdés kavargott benne. Azon a tragikus éjszakán ki feküdt holtan a padlón a bölcső mellett és ő kit ölelt át azt gondolva, hogy Lily? Maureen?

-14-

Az apró szobában ült a fésülködő asztal mellett. Két üveget egyensúlyozott az ujjai között, Lily ruhájának az ujjában találta. Az egyikben rózsaszín folyadék úszott, amelynek kinyitása után a palackból gőzszívek szálltak fel a magasba. Piton azt a szoba egyik sarkába hajította. Az eltört üveg kellemes szagot árasztott, mintha érezni vélte volna azt a parfümillatot, ami mindig áthatotta Lily haját. A másik üveg azonban más volt. A jóval kisebb fiolában egy sötétebb, szúrósabb szagú, kátrányszerű anyag volt, Százfűlé-főzet, hiszen hogy nem gondolt erre, mikor Lily ruhaujjából kiesett és összetört a földön? Az a szag… De akkor nem vett róla tudomást. Persze, ha akkor már tudta volna…
Befejezte az önemésztést. Tudta, hogy ez már nem hozhatja vissza Lilyt.
A szekrényhez lépett, a fiolákhoz. A kis tákolmány összes polcát üvegcsék borították, de csak négyben fénylett az aranyszínű anyag, a Maureen címszó alatt.
Piton a merengőhöz lépett, ami az ablak előtt állt elfüggönyözve. Mivel Flitwick professzor méreteire volt szabva a szoba, így a merengő is.
Piton letérdelt, és az első fiolányi emléket óvatosan beleöntötte, majd elmélyült az emlékek kusza világában.

-15-

Egy takaros házban találta magát, a falakon apró festmények lógtak és családi képek, amelyek három embert ábrázoltak. A nő mosolyogva tartotta a kezében a gyermekét, miközben az apuka a pálcájával rajzolt a levegőbe. Először egy arany cikeszt, majd egy serleget. Boldognak tűntek.
Ez a harmónia sugárzott a szobában is. A férfi egy kanapén ült és az ölében ringatta a gyermeket, míg a nő a konyhában dudorászott. Piton a nő felé indult volna, de ekkor zörgettek az ajtón.
– James? – szólította meg a férfit a dalt abbahagyó felesége.
– Semmi gond, Lily, biztos Sirius lesz az. Ilyen későn ki más keresne minket? – Azzal visszafektette a bölcsőbe a gyereket és az ajtóhoz lépett. Azonban az elővigyázatosság kedvéért előhúzta a pálcáját, és úgy nyitott ajtót.
A megdöbbenéstől azonban mozdulni sem tudott, az ajtóban Lily állt, vagyis egy nő, aki szakasztott úgy nézett ki, mint ő.
– James, kérlek, engedj be! Nincs időm megmagyarázni. – Az idegen átcsörtetett a szobán, és a konyha felé tartott, ahol az igazi Lily mosogatott.
Piton nem értette ezt a színjátékot, de az újonnan betoppanó nőt követte a szemével.
Lily letette a kezéből a vizes tányért, és kinézett a szobába, a hang hallatán csak egy kérdést tett fel:
– Maureen
– Lily, el kell menned innen. Jön! – szólt kétségbeesetten a Maureennek hívott nő.– Elárultak titeket, Pettigrew volt az. Csak is így élhetitek túl. Lily, kérlek, menj már!
– Maureen, megőrültél? Mi ezzel a célod? – Azzal Lily a nő egészére mutatott, nem értette ezt az egészet.
– Lily, azt hiszem, Maureennek igaza van – kapcsolódott be James a beszélgetésbe. – Ha igaz az, hogy elárultak minket, akkor el kell bújnod. Mi megvédjük Harryt.
– A segítség már úton van, Jamesszel feltartóztatjuk őt. Nem te kellesz neki, hanem Harry, őt pedig nem tudjuk nyom nélkül eltűntetni. – Maureen térden állva könyörgött neki, és a kezeit tördelte. – Rengeteg rosszat tettem ellened, de hidd el, hogy sohasem ártanék neked. Most megfizetek a bűneimért, azért, hogy beálltam Hozzá és halálfaló lettem, de tudnod kell, hogy mindig a legjobb barátom leszel. Ezért is akarlak megvédeni. Maureen már sírt, de tudta, hogy szűkös az idő, akármelyik percben odaérhet Voldemort.
– Lily, bízz bennem, Jamesszel megvédjük a kicsit. Nem tudnám elviselni, hogyha valami bajod esne.
– Menned kell – szólt neki James, aki megértette az elhangzottak súlyát.
Tudta, hogy csak így mentheti meg Lily életét, és Maureen már felkészült a halálra, azzal is tisztában volt, hogy ő sem élheti túl, de a segítség megérkezéséig még van egy rövid idejük.
– Szeretlek, és mindig is szeretni foglak. – Azzal egy csókot nyomott a felesége homlokára, szorosan átölelte, és ezekkel a szavakkal búcsúzott tőle. – Nemsokára találkozunk és karjaidban tarthatod Harryt.
De nem tehette.

-16-

A szoba elmosódott előtte, és egy fa közelében találta magát. Lily a ház felé igyekezett, ahonnan alig egy órája ment el, vagyis kényszerítették a távozásra.
A kiabálás és a sikolyok abbamaradtak, nem törődve azzal, hogy valaki megláthatja őt, futni, sőt, rohanni kezdett a házához.
Piton a nyomában volt. Az elé táruló látvány nem volt új a számára, látta, hogy Lily a holtan fekvő Jameshez rohan.
Elfordította a fejét, nem tudott ránézni a síró nőre. Inkább az emeleti szobába ment, ahonnan a gyermeksírást hallotta.
Később Lily is felért, és karjaiban ringatta a gyermeket. Maureen még mindig Lily alakjában hevert a szőnyegen, pont a bölcső előtt. Védte a gyermeket az utolsó percekig.
Furcsamód azon gondolkozott, hogy a Százfűlé-főzet a halál után még mennyi ideig fejti ki a hatását, amikor mozgást hallott lentről. Lily visszatette Harryt a bölcsőbe, és az ajtó mögé bújt. Piton közeledett, és a holtan fekvő Lilyhez borult a földre.
A szoba eltűnt.

-17-

Dumbledore a szobájában járkált fel, s alá a karosszékben ülő Lily előtt.
Piton látta az arcán a szomorúságot, ezért gondolta azt, hogy az emlékek egyazon napon történtek.

– Maureen kérte, hogy jöjjek ide. Miért áldozta fel magát? – Lily válaszokra volt éhes, de látszott rajta, hogy a kellő magyarázatot ilyen állapotban nem tudná felfogni.
– Tudja, Lily, Maureen már régóta közvetítő volt Voldemort és köztem. Bátor asszony volt, nagyon is. Mikor megtudta, hogy Pettigrew képes lenne önöket elárulni, kieszelte ezt a tervet. – Dumbledore a megszokott nyugalommal folytatta végig a mondandóját. – Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy szerette Jamest, de magát is, nagyon is. Kötelességének érezte, hogy megvédje a Potter családot, de most egy fontos dologra kell rátérnem.
Dumbledore távolabb lépett Lilytől pár métert, mert tudta, hogy a most következő néhány mondat ki fogja borítani őt.
– Harryről lenne szó. – Ezen szavak hallatára Lily felkapta a fejét. – Sajnálom, meg kell éretnie, de nem nevelheti fel.
– Tessék? – kelt ki magából Lily, akit mind idáig csak Harry sorsa érdekelt. – Azt mondja nekem, hogy nem nevelhetem fel a saját fiamat?
– Kérem, nyugodjon meg. Ez tudja, hogy lehetetlen, de van egy kerülő út. Harry a testvéréhez, Petuniáékhoz fog kerülni, maga pedig a szomszédban élhet, így közel lehet hozzá, és mégis biztonságban tudhatja. A mai világ nem értené meg, ami magával történt, és Voldemort elől biztonságban kell tudnom önt, mert hiszem, hogy nem szűnt meg létezni.

-18-

A szoba sötétje után a kinti, természetes fény  szúrós volt Pitonnak, bántotta a szemét. Talán egy tavaszi délutánba csöppenhetett bele. A virágok színes tengere borította be a házak kertjeit, és a madarak vidáman csiviteltek a fák tetején.
Megismerte a helyzet, ez a Dursley család utcája.
Közelebb lépett a házukhoz, de a szomszédban meglátott egy idős, a füvét locsoló nőt. Hosszú, rakott szoknyája a fűszálak tetejét súrolta, és a fején lévő kendő védte őt a napsugaraktól. A fejfedő alól azonban néhol kilátszottak a gondosan betűrt ősz fürtök.
Felemelte az asszony a fejét, amikor a szomszédból meghallotta az ajtócsukódást.
– Áá, Harry, milyen szép napunk van! – köszönt rá a kilépő hétéves forma kisfiúra.
– Jó napot, Mrs. Evans! – köszönt vissza Harry.
Ekkor döbbent rá Piton, hogy az idős nő Lily.
– Petuniáék itthon vannak, kedveském? – érdeklődött a fiútól.
– Nem, majd csak estefelé érnek haza. Addig segíthetek önnek valamiben?
Az idős asszony arcán egy futó mosoly jelent meg, és bátorítóan a fiú felé intett.
Piton körül nagyot fordult a világ.

-19-

Ismét Dumbledore sötét szobájában találta magát. Az ablakokon a függöny be volt húzva, így csak az a néhány égő gyertya szolgáltatott némi fényt a hatalmas teremben, de így is tűzként lángolt a sötétben Lily vörös haja.
Szeme sarkában azonban már megjelentek a ráncok, és a kezei között egy kép remegett, egy családi fotó.
– Lily, Harry már a harmadik évét fogja megkezdeni itt nálunk, és úgy gondoltam, hogy közelebbről is megismerhetné. – Dumbledore hangjából kiérződött a fáradtság, ennek jeléül egy komótos fotelben foglalt helyett az asztala közelében. – Szeretném, ha nálunk dolgozna, mint tanár.
Lily szemében az értetlenkedés csillogott.
– De hiszen kinek a helyére jöhetnék? Nincsen szabad tárgy, ha két ember osztozna, teszem azt bűbájtanon az feltűnő lenne. – Lily próbálta palástolni az örömét, de tudta, hogy az, amit Dumbledore felvetett neki, merő képtelenség.
– Nem is nyúlt annyira mellé – mosolygott Dumbledore.
Piton tudta, hogy e mögött a mosoly mögött sokkal több bújik meg, egy kész terv.
– Új bűbájtan tanárt keresek szigorúan erre az évre! – folytatta gondolatainak ecsetelését a professzor.
– De hát, Flitwick…
– Ő fogalmazzunk úgy, hogy több mézbort ivott, mint kellett volna. Nem, nem! Ne gondoljon semmi rosszra! Nem mérgeztem meg! – nyugtatta meg a nőt a professzor, látva annak kétségbeesett tekintetét. – Allergiás rá szegény, de sajnos erről ő nem tud, és tudja, ilyen kicsi testre a nagy adag bevitele nincsen jó hatással. Fejfájás, hüllőszerű kiütések és hajhullás. Pár hónap alatt lemegy ez a betegség, de ha valaki a kórházi látogatások során mindig meglepi egy-egy üveg borral, ez tovább is elhúzódhat. Ezért is lenne szükségem egy új bűbájtan tanárra. Lily, maga mindig is osztályelső volt, nem hiszem, hogy nagy kihívás lenne önnek ez a feladat.
– És a professzor?
– Nem lesz semmi baja, de ilyen áldozatokat vállalnunk kell a jó ügy érdekében. – Ismét egy halvány mosolyt erőltetett meg. – Ezt természetesen nem teheti meg ebben a formájában, mármint Lily Evansként
– Igen, erre gondoltam, viszont egy kérésem lenne. Maureen. Az ő emlékére, ő szeretnék lenni.
– Nem gondolja, hogy ez veszélyes? Ha kitudódik, hogy… – Lily nem engedte befejezni a mondatát.
– Mindenkinek tudnia kell róla, hogy nem árult el senkit. A Maureen nevet megtartom, és ki is állok mellette, viszont Green helyett megfelel nekem a Lied, ha már úgyis egy hazugságot játszom el.
– Ahogy akarja, de ugye azt tudja, hogy Perselusszal fog együttműködni. Csak ő tud magának segíteni.
– Tudom, pont ezért is lesz jó Maureen. Így talán vele is el tudom fogadtatni az ő szerepét James halálában. Albus, Maureen egy áldozat volt, és nem egy gyilkos! Máskülönben hogyan értesülhetne róla a világ? – Piton megdöbbent Lily dühkitörésén, de tudta, hogy igaza van, és azt is, hogy elrontott mindent.
– Perselus dühe nem fog csitulni, bosszút akar majd állni. – A professzor ismerte Piton lelkivilágát, és a Maureen iránt érzett gyűlöletét sohasem tudta leapasztani.
– Tudom, ezzel is számoltam. Ha így lesz, remélem, gondoskodni fog a továbbiakról. – Lily mondandóját befejezve az asztalra ült, keresztbe tette a lábait, és Dumbledore-ra nézett.
– Afelől biztos lehet.

-20-

Piton még mindig a szőnyegen térdelt és erős fájdalom hasított a fejébe. Hogy gyűlölhette Maureent? Hiszen Lily neki köszönhette az életét!
Az ágy felé tartott, és az arcát belenyomta a párnába. Érezte még rajta azt az átható parfüm illatot. Mindent elrontott. Mindent. Egy halott nő irántni haragja hajszolta bele egy olyan gyilkosságba, amiben elveszítette azt a nőt, akit egész életében szeretett. Pedig a lelke mélyén érezte, hogy Lily a közelében van, most veszítette el őt másodjára és örökre.
A párnát a szoba közepére hajítottta, és becsukta a szemét, azt remélve, hogy soha nem ébred fel és újra átölelheti Lilyt. Keze lehanyatlott az ágyról, és az addig az öklében szorongatott tárgy halk koppanással a földre esett. Az apró törpe elveszítette gazdáját.

-Vége-