Kulcsok:
Harry Potter, Fonó sor, magány, Tekergők térképe és rendszerezés
Kategória:
Severitus
Korhatár:
nincs
Figyelmeztetések:
AU, Slash említés szintjén, OOC karakterek
Jogok:
Minden jog Rowlingé és sleppjéé, én csak kölcsönvettem a szereplőket a magam és
mások szórakoztatására.
Leírás:
Lily és James Potter halála után Perselus Piton úgy dönt, hogy ő neveli fel a
barátai fiát. Ám egy nap nem várt látogatójuk érkezik.
Megjegyzés:
Narcissát lefiatalítottam, mert így jött ki a legjobban a történetben.
Megjegyzés 2:
Kéretik nem inni és enni a történet végén, nem vállalok felelősséget a
fulladásos halálért! Én szóltam! Kellemes olvasást!
Családra
lelve
Perselus csendesen becsukta maga után a Fonó sori
ház ajtaját. Elég későre járt már, nem gondolta, hogy ilyen sokáig kell hallgatnia
Dumbledore fecsegését. Megértette ő, hogy Lumpsluck már nem való tanárnak, de ő
nem akart tanítani. Levette majd a fogasra akasztotta a vastag téli köpenyét, a
konyhába indult. Fáradt volt és éhes, de tudta, hogy még nem pihenhet, rengeteg
dolga volt még a laborjában. A konyhába lépve fényt bűvölt, és elégedetten
nézett az asztalon álló, melegítő bűbájokkal ellátott vacsorájára. Lassan a
pulthoz sétált, hogy egy csésze kávét töltsön magának, de egy hang
megállította.
– Ma sem akarsz aludni, Perselus? – kérdezte az
ajtón belépve a barna hajú férfi.
– A frászt hoztad rám, Lupin! – fordult a belépő
felé a bájitalmester. – Azt hittem, hogy az emeleten vagy és Harry álmát őrzöd.
– Ott voltam – válaszolta közelebb lépve Remus –, de
meghallottam, hogy hazaértél, és gondoltam lejövök megnézni, minden rendben
van-e.
– A nyilvánvalón kívül? – vonta fel gúnyosan a
szemöldökét, majd egy sóhaj kíséretében otthagyta a kávét, és az asztalhoz ült.
Miközben élvezettel enni kezdett, Remus szintén helyet foglalt, és várakozóan
nézett a bájitalmesterre.
– Albus még mindig azt akarja, hogy vidd el Harryt
Dursleyékhez?
– Igen – válaszolta Piton, miután lenyelte az utolsó
falatot. Remus felállt az asztaltól, és a mosogatóba pakolt. – Tudod, hogy nem
kell ezt csinálnod, ugye?
– Persze! – felelte mosolyogva a vérfarkas, majd elpakolta
a tiszta edényeket. Feltett egy kanna vizet a tűzhelyre, mindkettőjüknek
szüksége volt egy csésze teára. – De megengedted, hogy itt maradjak, így gondoltam,
a hasznodra lehetek.
Perselus elgondolkozva nézte a sürgölődő Remust. A
vérfarkast nagyon megviselte a barátai halála, a tekintetén látszott, hogy
magát okolta érte. Ha nem hallgat Siriusra, még most is élnének.
Gondolataiból a kanna sípolása rángatta ki.
– Albus úgy gondolja, hogy Harry nagyobb biztonságban
lenne a rokonainál – kortyolt bele a csészéjébe Perselus. – Igaz, hogy
Voldemort halott, de aggódik, hogy Lucius sereget toboroz és bosszút akar majd
állni ura haláláért.
Mindannyian féltek ettől a lehetőségtől. Halloween
éjszakája óta senki nem hallott sem Luciusról, sem Voldemort belső köréről,
pedig az aurorok és a Főnix rendje mindent megtesznek, hogy előkerítsék őket,
de eddig nem jártak sikerrel. Perselus ismerte Malfoyt, jobban, mint szerette
volna. A szőke férfi megpróbálta őt beszervezni Voldemort seregébe, de nem járt
sikerrel, Perselus és még néhány mardekáros diák inkább a világos oldal mellé
állt.
– Tudom – nézett elmélázva a csészéjébe Remus –, de
mi is meg tudjuk védeni Harryt. Azt hiszem, megyek és lefekszem. Jó éjt, Perselus!
– Jó éjt, Remus! – Perselus figyelte, ahogy a másik
férfi elhagyja a konyhát és a lépcső felé indul. Lassan kiitta a teája
maradékát, majd a két csészét a mosogatóba tette. Egy pálcaintéssel eloltotta a
fényeket, és a laborjába indult. Az apja halála után fedezte fel ezt a
helyiséget, melyet még az anyja alakított ki és rejtett el alkoholista férje
elől. Eileen ide menekült, miután a fia a Roxfortba ment.
Amint belépett a laborjába, az egyik tároló
szekrényhez indult. Ideje volt rendszerezni az ott lévő alapanyagokat.
Egyesével pakolta ki a különböző fiolákat és dobozokat, majd az asztalra
pakolta őket. Mire végzett, már éjfél is elmúlt, csendben elhagyta a helyiséget,
és az emeletre indult. Halkan kinyitotta a gyerekszoba ajtaját, és mosolyogva
beosont. Harry csendesen szuszogott a kiságyban, lerúgva magáról a takarót.
Perselus betakarta a mélyen alvó kisfiút, kisimította haját a homlokából, és
halkan aludni tért.
***
A jajveszékelő
embereknek fel sem tűnt a hoppanálással járó pukkanás, ahogy megérkezett. Lába
földbe gyökerezett az elé táruló látványtól: barátai háza szinte teljesen
megsemmisült. Siriusszal és Remusszal felváltva járőröztek a környéken, mióta
megtudták a jóslatot. Hiába voltak barátok, nem bízott Pettigrew-ban. Sirius
ötlete volt, hogy Peter legyen a titokgazda, de mindenkivel hitessék el, ő lett
Potterék titokgazdája, így Peter biztonságban lesz. De a Fidelius sem
akadályozta meg őket abban, hogy minden este a környéken őrködjenek. Ma este
rajta volt a sor, de elkésett! Dermedten indult a romok felé, csak halványan
emlékezve rá, hogy indulás előtt kiábrándító bűbájt szórt magára. Az sem
érdekelte volna, ha a muglik meglátják. Sietősen kerülgette a törmeléket, majd
belépett a házba. A konyha teljesen eltűnt, a nappalit mindenhol mennyezet és
sérült bútordarabkák borították, a romokban álló kandallóról szétszóródtak a
fényképek. Lépcső előtt porral fedve egy test feküdt, letérdelt mellé és a
pulzusát kereste. Kigördült egy könnycsepp a szeméből, ahogy rájött; James
halott.
Remegve indult
az ingatag lépcsőn az emeletre. Félelme beigazolódni látszott, amikor felérve a
gyerekszoba leszakadt ajtaja fogadta. Mély lélegzetet vett, és óvatosan
belépett a valaha jobb napokat látott helyiségbe. Itt is mindent törmelék
borított, a plafon félig leszakadt, a bútorok romokban álltak. A sarokban álló
kiságy felé nézett, és a rémülettől a szíve kihagyott egy dobbanásnyit. A
kiságy előtt Lily feküdt mozdulatlanul. A bútorok maradványait kerülgetve
botorkált a nőhöz, majd térdre esett és őrjöngve kereste a pulzusát, de nem
találta. A szívébe maró fájdalomtól alig kapott levegőt, zokogva emelte fel és
szorította magához az ernyedt testet. Nem tudta, meddig tartott, de a saját
zokogásába lassan egy gyerek panaszos sírása vegyült. Felemelte a fejét és a
kiságy felé nézett, ahol Harry kétségbeesetten szorította a rácsokat.
***
Olyan hirtelen ébredt, hogy egy pillanatig azt sem
tudta, hol van és miért hallja még mindig a gyereksírást. Kiugrott az ágyból,
magára kapta a köntösét, és sietősen Harry szobájába indult, remélve, hogy
Remus nem ébredt fel.
A valaha volt szobája egyáltalán nem hasonlított
arra a kopott, sivár lyukra, ami az emlékeiben élt. A kék falakat mágikus
állatok borították, Remusnak köszönhetően pedig játékok és könyvek sorakoztak
pedáns rendben a polcokon. Perselus belépve fényt bűvölt az éjjeliszekrényen
álló apró lámpába, majd a kiságyhoz lépett, és kivette belőle a kétségbeesetten
síró Harryt. Három hónap telt el azóta, hogy az alig egy éves kisfiút elhozta Godric’s
Hollow-ból, és Harryt minden este rémálmok kínozták. Lassan ringatva
sétálgatott az apró szobában, miközben Lilyről és Jamesről mesélt az egyre
csendesedő gyereknek. Miután Harry visszaaludt, visszatette őt az ágyába,
lágyan betakarta, és a kislámpát égve hagyva kilépett a szobából. Egy figyelő
bűbájt helyezett az ajtóra, ami értesíti őt, ha Harry ismét felébredne. Mivel
az álom teljesen kiment a szeméből, a konyhába indult.
Egy csésze teával a kezében elhelyezkedett a kedvenc
karosszékében a nappaliban. Imádta Harryt és örült, hogy Remusszal együtt nála
laknak, de néha egy kis magányra vágyott. Ilyenkor volt ideje rendszerezni a
bájitalait és a gondolatait. Belekortyolt a teájába és hagyta magát elveszni az
emlékeiben.
Harry végre
elaludt a karjaiban, így sikerült észrevétlenül elhagyniuk a romossá vált
házat. Dumbledore próbálta meggyőzni őt, hogy a fiút inkább a rokonai gondjaira
kellene bízni, de Perselus erre nem volt hajlandó. Tudta, hogy Lily nővére
gyűlöl mindent, ami a mágiával kapcsolatos. Nála semmi jóra nem számíthatna az
árván maradt kisfiú. A vérvédelem, ami a Privet Drive-on megvédte volna Harryt
Voldemorttól, semmit nem ér a szabadon kószáló halálfalók ellen. Amint kiért az
utcára, senkivel és semmivel nem törődve a Fonó sorra hoppanált. Belépve a
házba a legerősebb záró bűbájjal látta el az ajtót, majd a nappaliba érve egy
pálcaintéssel fellobbantotta a tüzet a kandallóban és lefektette a csendesen
szuszogó kisfiút a kanapéra. Majd holnap megcsinálja neki a kisszobát. Alighogy
megigazította rajta a takarót, erőteljes kopogtatás törte meg a csendet.
Mindenre felkészülve, pálcával a kezében az ajtóhoz sietett, és egy ellenőrző
bűbáj után kinyitotta azt. Megdöbbenve nézett az ajtóban ácsorgó teljesen
összetört és sebesült Remusra. Az ájulás szélén álló férfihez lépett, óvatosan
átkarolta, majd segített neki a nappaliba menni. Leültette az egyik fotelba,
diagnosztikai bűbájokkal felmérte az állapotát, és a laborjába ment a szükséges
bájitalokért. Miután megbizonyosodott arról, hogy minden fiola kiürült, ággyá
változtatta a fotelt, és a magához hívott takaróval betakarta az Álomtalan
álomtól mélyen alvó férfit.
A gondolataiból a kandallóban zöldre változott
lángok rángatták ki. Harcra készen felugrott, és pálcáját az érkezőre fogta,
csakhogy egy pillanattal később döbbenten engedje le azt.
***
Halkan osont végig a jól ismert sötét folyosón.
Minden csendesnek és kihaltnak tűnt, de az utóbbi időben nem lehetett biztos
benne, hogy kik tartózkodnak a közelben. Két hónapja aprólékosan tervezte meg a
mai éjszakát. Lassan, egyesével csomagolt el mindent, amire szükségük lehet, nehogy
bárkinek is feltűnjön a dolog. Miután becsukta maga után a szalon ajtaját, mély
levegőt vett. Sikerült eljutnia idáig, anélkül, hogy bárki is észrevette volna.
Tudta, csak egy emberre számíthat! A kandallóhoz lépett, egy marék hop-port
szórt a tűzbe, majd az uticél bemondása után eltűnt a fellobbanó smaragdzöld
lángokban. Egy pillanattal az előtt, hogy kivágódott az ajtó és egy zöld
fénycsóva csapódott a kandallóba.
***
– Narcissa, mit keresel itt?
– Perselus, le kell zárnod a Hop-hálózatot, utánam
fog jönni! – nézett kétségbeesetten a férfira. Perselus a kandalló felé
fordította a pálcáját, és tette, amit a nő kért. Narcissa sóhajtott egy nagyot,
majd óvatosan kivette a fekete köpenye alól a mélyen alvó kisfiát. Lágyan
megcsókolta a puha arcocskát, és a kanapéhoz lépve lefektette rá a gyereket.
– Köszönöm! Sajnálom, hogy így rád törtem, de nem
tudtam, hová is mehetnék. Te vagy az egyetlen, akiben megbízom!
– Perselus, minden rendben? – A kérdésre mind a
ketten a lépcső felé néztek, ahol pálcával a kezében Remus állt.
– Igen, Remus, minden rendben! – válaszolt a
kérdésre a bájitalmester, miközben hellyel kínálta a vendégét.
– Akkor magatokra hagylak titeket. Mrs Malfoy,
szeretné, ha felvinném Dracót, hogy kényelmesebben tudjon aludni? – nézett
mosolyogva az ujját szopogató kisfiúra.
– Kérem, csak Narcissa – mosolyodott el a nő –,
hiszen évfolyamtársak voltunk. Jobban szeretném, ha Draco a közelemben maradna.
Lucius csak ritkán engedett a közelébe, jobban szerette, ha egy házimanó
vigyázott rá. – Felemelte a fejét, és gőgösen felhúzta az orrát. – Egy Malfoy
nem bújhat nők szoknyája mögé! Meg kell tanulnia, hogy nem számíthat másra,
csak saját magára! – Keserű mosoly húzódott az ajkára, majd ismét
elkomolyodott. – Kérlek, te is maradj, Remus, elvégre téged is érint a dolog.
A két férfi egymásra nézett, majd Remus is
kényelmesen elhelyezkedett a másik karosszékben.
– Lucius készül valamire – vágott rögtön a közepébe
Narcissa. – Tele van a kúria volt halálfalókkal. Nagyon figyeltek arra, hogy
előttem semmiről ne beszéljenek, de néha sikerült elcsípnem néhány részletet.
Azt tervezik, hogy felkutatják Harry Pottert és a Főnix rendje tagjait, aztán
bosszút állnak uruk haláláért.
A két férfi döbbenten kapott levegőért. Perselus
sejtette, hogy Lucius bosszúra készül, de nem gondolta, hogy Harry életére akar
törni.
– Most mihez kezdünk? – kérdezte Remus aggódva. –
Beszélnünk kell…
– Nyugodj meg, Remus, nem lesz semmi baj. Harry
biztonságban van.
– Biztos vagy benne? – nézett a nő rémülten a
bájitalmestere. Aggódott azért a kisfiúért, aki egy éjszaka alatt lett árva és
a világuk megmentője. – Lucius kiderítette, hogy hol laknak Lily rokonai.
Pettigrew kapta a feladatot, hogy ellenőrizze, ott van-e a fiú.
– Igen – válaszolta mosolyogva Perselus –, biztos
vagyok benne.
– Hogy lehetsz benne ennyire biztos? Mindenki tudja,
hogy Harryt a mugli rokonainál helyezte el Dumbledore.
– Nyugodj meg, Cissy! Harry fent alszik az emeleten
– mosolyodott el lágyan a bájitalmester.
– De hogyan?
– Beszéljük ezt meg reggel. Mindannyiunkra ráférne
egy kiadós alvás.
– Rendben – szólt közbe Remus –, én alszom a
kanapén.
– Ne butáskodj, Lupin! – nézett rá mérgesen a
bájitalmester. – Te a saját szobádban alszol, Narcissa pedig alhat az enyémben,
úgyis lassan ellenőriznem kell a készülő bájitalokat.
– De – szólt közbe a szőke hajú nő, ám Perselus nem
engedte, hogy befejezze.
– Nem! Lupin, mars a szobádba, Narcissa, te pedig
fogd szépen Dracót, megmutatom a szobát. – Ezzel ellenkezést nem tűrve felkelt
a fotelből, és az emeletre indult. Remus elnézően megcsóválta a fejét, majd
maga előtt terelve az elképedt nőt a barátja után indult. A lépcsőn felérve
elköszönt, és a folyosó végén lévő utolsó ajtóhoz sétált. Miután becsukódott
mögötte az ajtó, Perselus kinyitotta a szobája ajtaját, de mielőtt beléphetett
volna, megszólalt a fejében a korábban felhelyezett bűbáj, ezzel egy időben
pedig felhangzott Harry panaszos sírása. Gyorsan megfordult és a gyerekszoba
ajtajához ment, majd kinyitva azt a kiságyhoz lépett és kivette belőle a
hangosan síró kisfiút. Szorosan magához ölelte, majd az ajtó felé indult.
– Jobb lesz, ha magammal viszem a földszintre, így
tudtok pihenni – nézett mosolyogva az ajtóban álló nőre. – Gyere, már biztos
nagyon fáradt lehetsz.
Óvatosan kikerülte a nőt, majd a mellettük lévő
ajtón belépve fényt bűvölt.
– Ez lenne az. Ott találod a fürdőt – mutatott az
egyik könyvespolc melletti ajtóra –, érezd otthon magad. – Ezzel elindult, hogy
az időközben elcsendesedett Harryvel magukra hagyják a vendégeiket, de Narcissa
hangja megállította.
– Perselus, köszönöm.
– Nincs mit!
– Perselus.
– Igen?
– Hiányoztál! – mondta ellágyult tekintettel
Narcissa.
– Te is hiányoztál nekem, Cissy! Jó éjszakát! – Ezzel
becsukta maga után az ajtót, és a laborjába indult. Tudta, hogy ma már úgysem
tudna aludni. A laborjába lépve egy pálcaintéssel meggyújtotta a kandallóban a
tüzet, és lefektette Harryt a járókába. Óvatosan betakarta a most mélyen alvó
kisfiút, vont köré egy pajzsot, ami megvédi őt a bájitalgőzöktől, majd az
asztalhoz lépett és belemerült a bájitalfőzésbe.
***
Eközben a Malfoy kúrián Lucius Malfoy őrjöngve
tört-zúzott. Megátkozott mindenkit, aki az útjába került, nem számított, hogy
az illető ember vagy házimanó. Megesküdött magában, nagyon megkeserüli ezt a
nő. Amint egy kicsit lenyugodott, elküldte az embereit, hogy a föld alól is
kerítsék elő a feleségét és a fiát. Volt egy sejtése, hová is mehetett, de
nagyon remélte, hogy téved. Dühösen söpört végig a kúria folyosóján a
dolgozószobájába, észre sem véve, hogy egy hatalmas szempár kíséri a mozdulatait.
***
Remus nyitott szemmel feküdt az ágyán, amikor
felharsant Harry sírása. Gyorsan kiugrott az ágyból, majd az ajtó felé indult.
A folyosóra lépve meglátta, ahogy Perselus Narcisszával a nyomában a
gyerekszobába lépett, így visszament a szobájába. Nagyon sokat köszönhetett a
férfinak, nemcsak megmentette az életét, de még a házába is befogadta. Az
ablakhoz lépett, és az egyre terebélyesedő hold világossága elől behúzta a
sötétítő függönyt, majd ismét lefeküdt és kimerült álomba zuhant.
***
Reménykedve ült
a hatalmas vonat egyik üres fülkéjében. Még nem indultak el, de Remus
izgatottan várta, hogy végre meglássa a Roxfortot. A szülei sokat meséltek az
iskoláról, amikor a telihold után betegen feküdt az ágyában. Mikor végre ő is
megkapta a levelét, a szülei nem akarták elengedni, de az iskola igazgatója
megígérte nekik, hogy biztosít a kisfiú számára egy biztonságos helyet, ahol a
teliholdat töltheti.
Nem vágyott
másra, minthogy a lehetőségekhez képest normális életet élhessen, és végre
barátokat találjon. A fülke ajtaja hirtelen kinyílt és egy vörös hajú kislány
lépett be rajta.
– Szia, bejöhetünk?
Úgy tűnik, minden fülke foglalt!
– Szia, gyertek
csak nyugodtan – mosolygott a kislányra és a mögötte ácsorgó fekete hajú
kisfiúra. – Én Remus vagyok.
– Én pedig Lily,
ő Perselus – viszonozta a mosolyt a kislány miután leültek.
**
– Lily, várj! –
visszhangzott a folyosó a kiáltástól. – Madam Pomfrey most engedett ki, így
tudok veletek tanulni.
– Ennek nagyon
örülök, Remus, csak siess, Perselus már vár minket! – Ezzel beléptek a
könyvtárba, és az egyik eldugott asztalhoz igyekeztek.
– Ne haragudj a
késésért, Perselus – ült le zihálva az asztalhoz Lily, majd kipakolta a
könyveit a táskából.
– Semmi baj, Lily,
Remus, örülök, hogy Madam Pomfrey végre kiengedett. Mivel kezdünk?
**
– Nézd, Bella, a
mardekár ház szégyene és a kis barátja! Hol hagytad a sárvérű barátnődet,
Piton? – röhögött hangosan Rodolphus. – Mi az, Piton, talán a kis sárvérű nem
bírja a szagodat?
– Ne hívd így! –
szólt rá Perselus mérgesen.
– Különben mi
lesz, Piton? Szerintem meg kellene tanítanunk neki, hol a helye, mit szólsz,
Bella?
Azzal előkapta a
pálcáját, és egy átkot küldött a két harmadéves fiú felé. Perselus gyorsan
arrébb lökte Remust, így őt találta el a nagy erejű átok, amitől hátra repült,
és a kőfalnak csapódva elterült a földön. Bella Remusra fogta a pálcáját, és
már az útjára bocsájtotta az átkát, de szerencsére az nem ért célba, egy hirtelen
felbukkanó pajzson szertefoszlott. Mielőtt rájöhetett volna, hogy mi történik
eltalálta őt is és Rodolphust is egy átok, és eszméletlenül rogytak a padlóra.
Remus az eszméletlenül heverő Perselushoz sietett,
és leguggolt mellé.
– Jól vagy,
Remus? – kérdezte egy hang a feje felett. Felpillantva Siriust és Jamest látta
feléjük sietni.
– Én igen, de
Perselus megsérült, el kell vinnünk őt a gyengélkedőre. – A két fiú segítségével
felemelte a földről a barátját, és a gyengélkedő felé indultak.
**
– Ugyan, Sirius,
nem nehéz, csak figyelj! – hallatszott Perselus hangja a könyvtár eldugott
asztala felől. – Minden alapanyagnak megvan a maga mágikus tulajdonsága, ezért
nem mindegy, milyen sorrendbe szórod bele az üstbe. Ha erre nem figyelsz, úgy
jársz, mint tegnap, és megint mehetsz Fricshez büntetőmunkára.
Remus mosolyogva
sietett a barátai felé. Mióta James és Sirius tavaly megátkozta a két hetedéves
mardekárost, ők öten elválaszthatatlanok lettek.
– Na végre,
Remus, már azt hittük, nem is jössz! – kapta fel a fejét Lily az érkezésére.
– Ne
haragudjatok, srácok, csak megvártam Petert, kellene neki is némi segítség.
– Rendben,
üljetek le, és kezdhetjük is.
**
Idegesen
kapkodta a fejét, a menekülési utat keresve. Nem akarta látni, hogyan fordulnak
el tőle a barátai. Hat évig sikerült eltitkolni előlük a vérfarkaskórt, de most
valahogy mégis rájöttek. Fejében egymást kergették a gondolatok, nem akart itt
lenni, nem akarta ezt. Lehajtotta a fejét, majd a szeméből kigördült egy
könnycsepp, ahogy meghallotta, hogy valaki közeledik felé. Nem mert
megmozdulni, csak várta az elkerülhetetlent.
– Remus –
hallotta meg maga mellett Perselus hangját –, a barátunk vagy, és ezen semmi
nem változtat, még ez a …
– Apró szőrös
probléma sem – vágott a szavába James nevetve. Remus felemelte a fejét,
és hitetlenkedve nézett a barátaira.
***
Perselus kimérte az utolsó elkészült bájitalt is,
eltakarított maga után, majd a laborjában a kandalló előtt álló foteljéhez
indult. Egy sóhajjal leült és kinézett az ablakon. Szerette a napnak ezt a
magányos óráját. Az ég lassan szürkülni kezdett, jelezve, hogy hamarosan felkel
a nap. Szerencsére Harry nem ébredt fel többször az éjszaka folyamán, így
nyugodtan be tudta fejezni a Szent Mungónak és a Roxfortnak szánt bájitalokat. Aggódott
Harryért és Narcisszáért, nem akarta, hogy bármi bajuk essen. Tudta Luciusról,
hogy a hatalomért bármire képes, de nem hitte volna, hogy egy alig egy éves
gyerekre akar vadászni. Megrázta a fejét, felállt a fotelből, és a konyhába
indult reggelit készíteni. Nem szerette volna, ha Remus kötelességének érzi,
hogy kiszolgálja őt. Nem azért fogadta be magához, hogy legyen valaki, aki főz
rá. Remus a barátja volt, aki nemcsak a legjobb barátait vesztette el azon a
szörnyű éjszakán, de a szerelmét is. Tudta, hogy Lupin, akárcsak ő, menekül az
emlékei elől. A konyhába érve örömmel látta, hogy Remus még nem került elő.
Gyorsan összekészítette a szükséges alapanyagokat, és elmerült a főzésben.
***
Remus nyúzottan ébredt, mint minden reggel a
tragédia óta. Lezárt szemhéjai alól könnyek folytak végig az arcán, miközben végiggondolta
az álmát. Élete legszebb időszaka volt a Roxfort, végre lettek barátai, akik
nem fordultak el tőle, amikor kiderült, hogy vérfarkas, hanem segítettek neki
mindenben. Hiányoztak neki, de legfőképp Sirius. Sirius, akit Pettigrew
csapdába csalt azon az éjszakán, és ő későn ért oda, s a szerelme a karjai
között halt meg, de nem adta olcsón az életét; magával vitte Rodolphus és
Bellatrix Lestrange-t. Pettigrew viszont elmenekült, ám Remus megfogadta, hogy
bosszút áll a szerelme haláláért.
Letörölte a könnyeit, felkelt az ágyból, magához
vette a ruháit, és a fürdőszobába indult, hogy elkezdje az újabb napot Sirius
nélkül.
***
Narcissa mosolyogva nézte a konyhában sürgölődő
alakot. A mai napig bánta, hogy nem követte a nővére, Andromeda példáját és
mondott nemet az elrendezett házasságára Luciusszal. Ha akkor a sarkára áll,
most boldogan élhetne vele és Draco az ő fia lenne.
– Jó reggelt, Narcissa! – ugrasztotta meg Remus
hangja. – Hogy aludtál?
– Jó reggelt! – fordult a férfi felé. – Köszönöm,
tűrhetően.
– Jó reggelt, miért nem jöttök beljebb? Nemsokára
kész a reggeli! – nézett rájuk Perselus, miközben óvatosan tányérra szedte az
elkészült rántottát.
– Hol vannak a fiúk? – kérdezte Remus, miközben
leült az asztalhoz. – Lefelé jövet be akartam nézni Harryhez, de üres volt az
ágya.
– Harry a laborban alszik – válaszolta Perselus –,
nem akartam, hogy a rémálmai miatt ne tudjatok aludni. Megyek, megnézem,
felébredt-e már. – Azzal letette a tányérokat az asztalra
és a laborjába indult. Az asztalnál ülők egymásra néztek, és Narcissa halkan
megszólalt.
– Látom, felkavarta a jelenlétem – sóhajtott egy
mélyet –, de nem tudtam, hová is mehetnék. Jobb lenne, ha elmennénk, talán el
tudnánk hagyni az országot, mielőtt Lucius ránk talál.
– Nem mentek sehova – mondta Perselus és Harryvel a
kezében belépett. – Egyszer már hagytam, hogy elsétálj, többé nem engedem.
Egyetek, sok megbeszélnivalónk van.
***
Lucius Malfoy fel-alá mászkált a kúria nappalijában.
Az emberei sorra érkeztek vissza azzal a hírrel, hogy sehol nem találják a
feleségét. Sorra vette az ismerősöket, akikhez menekülhetett, de nem talált
senkit, aki szembe mert volna szállni vele. Az ablakhoz lépett, és kinézett a
valaha jobb napokat látott birtokra. Az elhanyagolt kertben mindenfelé
burjánzott a gaz, a sövények formájukat vesztve nőttek az ég felé. Az ajtó
nyílására hátrafordult, de a belépő férfi látványára fintorogva nézett újra a
birtokra.
– Uram – szólalt meg rettegve a férfi –, azt hiszem,
én tudom, hová mehetett a feleséged.
– És mégis hová? – kérdezte vissza sem fordulva.
– Nem tudhatsz róla, mert akkor már nem jártál a
Roxfortba, de az ötödik évünk végén Narcissa beleszeretett valakibe – kezdett
bele a történetbe, miközben óvatosan beljebb lépett. –Sokáig titokban
tartották, csak a barátaik tudtak a dologról.
– Ki az? Beszélj, te patkány, különben megátkozlak!
– rántotta ki a kígyófejes sétapálcájából a pálcáját.
– Perselus Piton az, uram – húzta össze magát
Pettigrew.
– Micsoda? Az a fattyú? Tudod, most hol lakik?
– Igen, uram, még mindig a Fonó soron lakik, és vele
van Harry Potter is. Dumbledore-nak nem sikerült meggyőznie róla, hogy vigye a
kölyköt a rokonaihoz.
– Szedj össze mindenkit, meglátogatjuk Pitont –
fordult el az előtte kuporgó férfitól, és az ajtó felé indult. – És Peter,
Crucio!
A földön fetrengő Pettigrew sikolyai elnyomták a
halk pukkanást.
***
A Fonó sori ház nappalijában csak a két földön
játszó kisfiú gügyögése törte meg a csendet. Perselus a kandallópárkányra
támaszkodva nézte a lángokat, miközben arra várt, hogy a többiek is
megjelenjenek. Hallotta, ahogy Narcissa és Remus csendesen a kanapéhoz lépnek
és leülnek, de még nem fordult meg. Próbálta összeszedni a gondolatait. Lassan
megfordult, és a kanapén ülőkre nézett.
– Mesélj el mindent, Cissy! – kérte fojtott hangon a
nőt, miközben a dohányzóasztalt megkerülve a kedvenc karosszékéhez ment.
– Mint azt már az este is mondtam – kezdett bele
Narcissa –, Peter kapta a feladatot, hogy kiderítse Harry hollétét. Mostanra
valószínűleg Lucius is tudja, hogy nincs a rokonainál. Sok mindent én sem
tudok, de egy-két elejtett információból rájöttem, hogy Lucius megbízta Pettigrewt,
hogy az animágus alakjában kémkedjen Dumbledore után is, és próbáljon megtudni
mindent Harryről és a Főnix Rendje tagjairól.
– Mit csinálunk most, Perselus? – kérdezte Remus
kétségbeesve. – Biztonságos helyet kell keresnünk Harrynek, és szólnunk kellene…
Remus mondandóját félbeszakította egy pukkanás.
Perselus felugrott a fotelből és a pálcáját harcra készen fogta a betolakodóra.
Harry és Draco abbahagyták a játékot, és a hoppanálás hangjától megrémülve a
kanapé felé kezdtek mászni.
– Dobby sajnálja, hogy csak így betört, de Dobbynak
fontos mondanivalója van.
Perselus lassan leengedte a pálcáját, és
segélykérően nézett a kanapén ülő nőre.
– Mi az, Dobby? – nézett Narcissa a manóra.
– Jajj, asszonyom! Dobby nagyon boldog, hogy
asszonyom jól van – sipákolta a manó, sírásra késztetve a már Remus ölében
ücsörgő Harryt. – Rossz Dobby, rossz Dobby!
– Dobby, kezdj végre beszélni! – parancsolt rá a nő
a fejét az asztalba verő manóra.
– Malfoy gazda tudja, hol bujkál az asszonyom és
Harry Potter – nézett nagy szemekkel a lassan megnyugvó kisfiúra. – Pettigrew
uram felvilágosította Malfoy gazdát Narcissa asszony iskolai szerelméről, és
Malfoy gazda összeszedi az embereit, hogy ide jöjjenek.
– Mit csinálunk most, Perselus? – tette fel ismét a
kérdést Remus. – Nem hagyhatjuk, hogy Lucius ránk találjon.
– Nyugodjon meg mindenki – emelte fel a hangját a
bájitalmester –, minden rendben lesz. Köszönöm, manó, hogy értesítettél minket.
Most menj haza, hogy senki ne vegye észre az eltűnésed.
– Dobby teszi, amit mondanak neki, de visszajön, ha
megtud valamit! – Azzal egy pukkanással eltűnt.
– Remus, menj és hozd ide a térképet.
– Mit akarsz csinálni vele?
– Csak hozd ide, kérlek! – nézett a vérfarkasra egy
kicsit bosszúsan. Remus felállt, majd Narcissa kezébe adta Harryt, és a lépcsőn
felsietve a szobájába ment. Kis idő múlva visszatért, kezében egy üres
pergamennel, amit letett a dohányzóasztalra.
– Mit akarsz csinálni vele? – kérdezte ismét Remus,
miközben nézte, ahogy Perselus aktiválja a térképet.
– Egy kicsit átalakítjuk – válaszolta Perselus. –,
hogy a Roxfort helyett a Fonó sort mutassa, így láthatjuk Luciusék mozgását.
– Tudok segíteni valamiben? – érdeklődött Narcissa
csendesen. Perselus a nőre mosolygott, majd intett, hogy lépjen közelebb.
Narcissa óvatosan felállt, letette a két kisfiút a szőnyegre, és a
dohányzóasztalhoz lépett. Szeme elkerekedett a csodálkozástól, ahogy a
pergamenre nézett. Az eddig üresnek látszó papíron most vonalak kusza hálózata
és mozgó pontok váltak láthatóvá.
– Ez fantasztikus – mosolygott a két férfire. –
Honnan van ez a térkép?
– Mi csináltuk hatodéves korunkban – mosolygott
büszkén Remus, de a mosoly gyorsan leolvadt az arcáról. – Gondolod, hogy
működni fog?
– Reménykedem benne – válaszolta Perselus, majd a
labor felé indult. – Meséld el Narcissának a térkép történetét, míg én hozom a
szükséges bájitalokat.
Amint becsukódott mögötte az ajtó, Perselus mélyet
sóhajtott. Tudta, hogy egyszer sor kerül erre a csatára, de nem számított rá,
hogy ilyen hamar. Ismerte Luciust, tudta, hogy addig nem nyugszik, amíg a vélt
és valós sérelmeit meg nem bosszulja. Gyorsan összeszedte azokat a bájitalokat,
amikre szüksége lesz, és visszaindult. Mire ismét a nappaliba lépett, Narcissa
és Remus a bűbájokat beszélte meg.
***
Lucius Malfoy gonosz mosollyal az ajkán figyelte az
előtte térdeplő embereket. A Sötét Nagyúr bukása után kötelességének érezte
átvenni a helyét. Mindig is vágyott a hatalomra, de nem elégedett meg azzal,
amit a Malfoy név és vagyon adott neki. Az aranyvérűek felsőbbrendűségében
hitt, ezért csak azokat a szabadon lévő halálfalókat gyűjtötte maga köré, akik
aranyvérűek voltak. A félvéreket és sárvérűeket nem tekintette embernek. Az
örökösét is ebben a szellemben akarta nevelni, de Narcissa megakadályozta
benne, amiért a nőnek bűnhődnie kell. Végighordozta a tekintetét az emberein,
majd szólásra emelkedett.
– Elérkezett a bosszúnk órája. A tudomásomra jutott,
hogy Piton bújtatja Harry Pottert a Fonó sori házában, és az én kedves
feleségem is ott rejtőzik. Amint megérkezünk, bárkit megölhettek és
megkínozhattok, aki elétek kerül, de Harry Potter, Piton és Narcissa az enyém.
Megértettétek? – Izgatott mormolás futott végig a termen – Sötétedés után
indulunk, addig készüljetek.
Amint mindenki elhagyta a régi báltermet, magához
szólította az egyik házimanót és Lángnyelv whiskyt kért tőle. Miközben az italt
kortyolgatta,az ablakhoz lépett és az esti támadás részleteit dolgozta ki
magában.
Nem bánta meg, hogy ezeket az embereket sikerült
magához édesgetnie. Rabastan Lestrange az egyik legerősebb szövetségese, aki
minden követ megmozgat, hogy bosszút állhasson a fivére és sógornője haláláért.
Greyback és Mulciber pedig annyira kegyetlenek voltak,
hogy jobbnak látta, ha mellette vannak, mint ellene. Megitta az utolsó korty whiskyjét
és csendben elhagyta a termet, hogy a könyvtárban kutakodjon egy kicsit sötét
és kegyetlen varázslatok után, amivel megbüntetheti a feleségét.
***
A Fonó sori házban lassan esteledett. Narcissa,
Perselus és Remus egész nap, szinte megállás nélkül dolgozott, csak annyi időre
álltak meg, hogy bekapjanak valamit és lefektessék a fiúkat.
– Azt hiszem, kész – jelentette ki Perselus,
miközben végignézett a pergamenen. – Már csak ki kell próbálni. Esküszöm, hogy rosszban sántikálok! – A
pergamenen lassan megjelentek a Fonó sor körvonalai, a házak, a bűzös csatorna
és az emberek. Perselus elmosolyodott, ahogy meglátta a Harry Potter és Draco
Malfoy feliratú pöttyöt az emeleti gyerekszobában. – Sikerült!
– Hála Merlinnek! – mosolyodott el Narcissa, és
fáradtan lerogyott a kanapéra. – Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én innék
egy teát.
– Rögtön hozom – indult el Remus a konyha felé, de
egy pukkanás megtorpanásra késztette.
– Dobby jött, ahogy csak tudott – sipította a
feltűnő manó. – Malfoy gazda és emberei elindultak.
– Máris? – nézett össze Remus és Perselus, miközben
a hoppanálással járó pukkanások hangja beszűrődött az utcáról – Narcissa, fogd
a fiúkat és menjetek le a laborba, ott biztonságban lesztek! – adta ki a
parancsot a bájitalmester és aggódva nézett a vérfarkasra, aki már a térképen
figyelte Lucius és a halálfalók mozgását. Miután Narcissa után becsukódott a
bájitallabor ajtaja, a legerősebb bűbájokkal látta el azt. – Kezdődjön a tánc!
***
Lucius Malfoy undorodva nézett szét azon az utcán,
ahová érkezett. Minden lepusztult volt, és bűzlött a csatorna poshadt vizének
szagától. Dölyfösen végignézett a fehér, halálfalómaszkot viselő seregén, majd
a pálcáját a torkához érintve megszólalt.
– Piton – zengett végig a kihalt utcán a Sonorus
bűbájjal felerősített hangja –, add ki Pottert, a feleségemet és a fiamat, és
ígérem, nem rombolom földig ezt a helyet!
– Ugyan, Lucius – hallatszott mindenhonnan Perselus
hangja –, mikor csináltam azt, amit te akartál? Azt ajánlom, hogy fogd a pincsi
kutyáidat és menj innen, mielőtt még megbánnád.
A szőke hajú férfi mérgesen leeresztette a pálcáját,
és kiadta a parancsot.
– Kezdjétek!
***
Narcissa a bájitallabor sarkában kuporgott, magához
szorítva a két elkeseredetten síró kisfiút. Megesküdött magában, hogy Lucius
nem teheti a kezét egyik gyerekre sem. Az élete árán is megvédi ezt a két
csöppséget. Rémülten kapott levegő után, ahogy meghallotta, hogy berobban a
bejárati ajtó. Lassan felkelt a földről, beletette a két kisfiút a járókába,
felemelte a pálcáját, és harcra készen az ajtó felé fordult.
***
Kilenc
évvel később
– Tessék? – nézett Harry hitetlenkedve az előtte ülő
szüleire. – Most csak viccelsz, ugye?
– Nem, Harry, ez nem vicc! – nézett mosolyogva a
fiúra Perselus. – Pettigrew-t tényleg szegény Hagrid taposta agyon, de erről
azóta sem tud. Ismered őt, nem bírta volna el a lelkiismerete, hogy ártott egy
szegény állatnak.
Narcissa hangosan felkacagott Perselus
megfogalmazásán, és megfogta a férje kezét. Immár nyolc éve éltek boldog
házasságban és nevelték együtt a két fiút.
– De hogy került Hagrid a Fonó sorra? – tette fel
kuncogva a kérdést Draco.
– Ugyanúgy, ahogy a Rend tagjai és az aurorok; Dobby
értesítette az igazgatót, aki a segítségünkre sietett. Miközben az aurorok és a
rend harcolt a halálfalókkal, én Luciusszal párbajoztam. Miután ő összeesett,
Pettigrew megpróbált elmenekülni az animágus alakjában.
– Hagrid észrevette, hogy Perselusra egyszerre
hárman támadnak – vette át a szót Narcissa –, és a segítségére sietett, de nem
vette észre a lába előtt átszaladó patkányt. Senki sem vette észre a
történteket, csak Remus, de megesketett mindenkit, hogy nem szólunk a
félóriásnak.
– Nektek is csak azért meséltük el – folytatta
Perselus –, hogy tisztában legyetek a történtekkel. Néhány napon belül indultok
a Roxfortba, ott mindenki ismeri a Harry ellen irányuló támadás történetét, de
ne foglalkozzatok most ezzel, menjetek és repüljetek egyet.
– Apa, te nem jössz? – kérdezte Harry felállva.
– Majd egy kicsit később.
Perselus büszkén nézte, ahogy a két fia a szobájukba
indul a seprűkért. Egyszer sem bánta meg, hogy Harryt azon az éjszakán magával
hozta Gordic’s Hollow-ból és nem hagyta, hogy Albus elvigye a rokonaihoz.
Miközben az ablakban állva nézte a két magasan szálló fiút, arra gondolt, hogy
Lily és James büszke lenne rájuk, amiért ilyen erős és nyíltszívű fiatalembert
neveltek Harryből. És mennyire megváltozott az életük az elmúlt tíz évben.
Hivatalosan is örökbe fogadta Harryt és Dracót, Remus pedig a Roxfort tanári
karát erősíti, mint sötét varázslatok kivédése tanár.
– Mire gondolsz, Perselus? – ölelte át hátulról a
felesége.
– Arra – fordult felé a férfi és egy gyengéd csókot
lehelt az ajkára –, hogy mennyire szeretlek titeket.
Vége
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése